SportDöntőbe jutott a Kosársuli

2014. december 15., hétfő
 
Döntőbe jutott a Kosársuli

A NBI/B nyugati csoportját vezető Bonyhád sem tudta megszakítani a Vásárhelyi Kosársuli fantasztikus győzelmi sorozatát. A kék-sárgák idei tizenkettedik sikerüket könyvelhették el, így Vejinovics, Gruda és Vas vezérletével bejutottak a Hepp Kupa januári négyes döntőjébe.

 

Fotó: Damó Adrienn

 

Mindkét gárda rendkívül elszánt, pörgős játékkal rukkolt elő, óriási volt a küzdelem, 4 perc után 7-9 volt az állás. A vásárhelyiek Tömösvárival és a vendégek távolijaival nem tudtak mit kezdeni, de Vejinovics és Genal vezérletével sikerül a közelben maradni.

 

A második negyed elején vezetett először a Kosársuli, ekkor Vejinovics dobott egy középtávolit, miután egy dobócsellel elröptette védőjét, majd Kelemen egy palánkos triplát értékesített.(23-21) Faragó ziccerét követően percekig nem esett kosár, a gólcsendet Czibere törte meg a hármas vonalon túlról, majd Vas és Gruda volt eredményes, így hat ponttal megléptek a hazaiak, ami a nagyszünetre a felére olvadt.

 

Vas duplájával folytatódott az összecsapás, majd Vejinovics szerezte meg 10. pontját, de a bonyhádiak nem adták könnyen magukat, Illés trojkájával csak kettőre voltak. Gruda nagyon jó napot fogott ki nem tudták tartani a palánk alatt, a harmadik periódus derekáig már 15-ig jutott. Vas hárompontosa és Varga kettesével 10-re nőtt az előny, ami eggyel továbbduzzadt.

 

A zárójátékrész elején a ponterős Vejinovics Nyilasnak osztott ki újabb álompasszt. Sőt az irányító ziccerezett is egyet, amire Jilling trojkája volt a reakció.(60-50) Öt perccel a vége előtt Varga tempója volt jó, de Vas távoljjával és hármasával tovább duzzadt a differencia. A végső dudaszóig már nem tudott újítani a Bonyhád, így a Vásárhelyi Kosársuli idei tizenkettedik(!!!) tétmeccsén sem talált legyőzőre, bejutva ezzel a Hepp Kupa januári négyes döntőjébe, amelynek egyik lehetséges helyszíne a Hódtói Sportcsarnok lehet..

 

Vásárhelyi Kosársuli SE – B-Beton Bonyhádi KSE 78-63 (18-19, 15-11, 23-15, 22-18)

Hepp Kupa negyeddöntő, Hódmezővásárhely Hódtói Sportcsarnok, 600 néző.
Vezette: Jakab L., Mester F. és Györki I.
Kosársuli: VEJINOVICS 18/6, Rostás I. 4, VAS 15/9, VARGA 10, Kukla -.
Csere: GRUDA 17, Kelemen 3/3, Czibere 3/3, GENAL 2, Mócsai -, Nyilas 6, Rostás G. -.

Edző: dr. Elek András és Utasi Gábor

 


Dr. Elek András: "Minden edző álma, hogy csapata jobb védekezésével verje meg ellenfelét. Azt hiszem ezt ma este maximálisan teljesítettük. Óriási dolog, ha egy ilyen erős gárdát 63 ponton tudunk tartani. Pályázni fogunk a január eleji négyes döntő rendezési jogára!"

 
 
Forrás: Vásárhelyi Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Karácsonyi csomagok nagy választékban a Palmolive-tól

Karácsonyi csomagok nagy választékban a Palmolive-tól

Karácsony közeledtével az ajándékok kiválasztása az egyik legélvezetesebb karácsonyi „feladat”. Segítünk, hogy a legideálisabb csomagot válassza!
Az esküvel egy életre elkötelezték magukat

Az esküvel egy életre elkötelezték magukat

Parancsnokaik, szüleik, hozzátartozóik előtt 78 szerződéses katona tett ünnepélyes esküt Hódmezővásárhelyen. Egy részük a Vásárhelyi Helyőrséget erősíti. Képekkel!
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen

Kiképzőközpont épül Vásárhelyen

Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat

600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat

A Vásárhelyi Önkormányzat a TOP PLUSZ programban december végén kapott 624 millió forintot humánfejlesztési célokra.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.
 
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026 Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.