
A HLKC Felnőtt női kézilabda csapata az Orosházi NKC II. csapata ellen lépett pályára vasárnap az NBII 13. fordulójában.
A két csapat őszi mérkőzésén kemény meccsen, jó játékkal sikerült itthon tartani a két pontot, így a vendéglátókat fűtötte a visszavágás. A mérkőzésre mindkét csapat kerete alaposan megváltozott az őszi mérkőzéshez képest. A hazaiak az NBI/B-s junior csapatukat szerepeltették a mérkőzésen, az NBI/B felnőtt keret egy-két játékosával kiegészítve, a HLKC pedig az őszi-téli igazolásoknak köszönhetően erősödött meg a csapat.
A hazaiak dinamikusan, lendületesen kezdték a mérkőzést, és gyorsan 3-4 gólos előnyre tettek szert, amit a félidő derekán 5-gólosra növeltek. A vásárhelyi gárda sokáig nem találta a játékuk ellenszerét, Sipterné forgatta a csapatot, folyamatos cserékkel kereste az ideális összeállítást. A félidő végére összeálltak, védekezésben és támadásban is sikerül váltaniuk, és egy huszáros hajrával szorossá tették a félidőt.
A második félidőben sokáig felváltva estek a gólok, többször is felcsillant a fordítás reménye, de nem sikerült élni a lehetőségekkel. A HLKC hiába védekezett remekül, támadásban több hibát is vétettek, amit a hazaiak kihasználtak és újra jelentős előnybe kerültek.
Az utolsó hat percnek négygólos hátrányban vágtak neki, azonban nagyszerű csapatmunkával, határozott – kapott gól nélküli – védekezésüknek és néhány játékosuk kitűnő teljesítményének köszönhetően izgalmas végjátékban sikerült pontot menteni.
A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy egy nagyon jól játszó, erős orosházi csapattól sikerült pontot szerezni, amennyiben ebben az összeállításban játszották volna végig az NBII eddigi mérkőzéseit, valószínűleg nem a 8. helyen állnának a tabellán.
Orosházi NKC II. – Hódmezővásárhelyi LKC 24-24 (15-13)
Orosháza: Ádász (k), Németh (k), Kothencz (k), Gregus 7, Vajgel, Horváth 1, Ulmann 1, Kecskeméti 1, Czombos, Ravasz, Szőke 6, Farkas, Dancsó 6, Szöllősi D. 1, Molnár, Hegyi 1
HLKC: Tóth – Domján 1, Kiss 1, Török 5, Tószegi 4, Sajtos 4, Blaskovics 1 Cs: Balogh (k), Molnár (k), Gaál 1, Németh 3, Hegyi 4, Szabó, Krumesz
Sipter Lajosné edző: “Az első félidő kicsit kapkodva, feszülten indult számunkra. Kerestük a megfelelő összeállítást, aminek a félidő hajrájában meg is lett az eredménye. A második félidő igazi rangadót hozott, jól szórakozhatott a közönség. A végén jelentős hátrányból sikerült visszakapaszkodnunk, gratulálok csapatomnak, hiszen igazi csapatként küzdöttek. Köszönjük szurkolóink töretlen biztatását!”
Junior mérkőzés:
Orosházi NKC II. – Hódmezővásárhelyi LKC 37-17 (21-9)
Orosháza: Zsedényi, Szaszkó 1, Zvolenszky 6, Bene 5, Antal 2, Borgulya 4, Dobos 3, Molnár 4, Szűcs 1, Balogh 5, Molnár 3, Szöllősi D. 3
HLKC: Molnár – Bálint 3, Szabó, Sajtos, Tószegi 3, Krumesz, Becsei 1 Cs: Áncsán (k), Klemm 3, Földesi 1, Kandó, Varga-Tóth 1, Blaskovics 1, Jaksa 2, Fürcht 2
A következő bajnoki mérkőzésük március 16-án hazai pályán lesz, a Lajosmizse NKK csapata ellen.