KözéletDíszburkolat és kerékpártárolók

2015. június 22., hétfő
 
Díszburkolat és kerékpártárolók

Június 22-én délelőtt - a helyszínen tartott sajtótájékoztatóval egy időben - Hódmezővásárhelyen lezárták a Tóth Sándor utcát.

 

Fotó: VH


A Tornyai János II. Városrehabilitációs Projekt részeként  a nyár végére készen lesznek, mondta a sajtótájékoztatón Hegedűs Zoltán. Az alpolgármester arról is beszélt, hogy az utca részben díszburkolatot kap, elején megmarad a 3 mozgáskorlátozottak részére kialakított parkoló, majd az utca nyomvonala valamivel kijjebb kerül, mert 84 darab kerékpárnak létesítenek tárolót, az utca további szakaszán pedig 8 autónak marad még parkolási lehetősége.

Az utca lezárása azt is jelenti, hogy az okmányirodát autóval nem lehet megközelíteni, de nyár végére minden visszaáll az eredeti rendbe.

Az alpolgármester elmondta, 14 millió forintba kerül az utca felújítása, ami a Tornyai II 744 millió forintos - 100%-os uniós támogatású - pályázat része. Mint ismeretes, ebből készül a Hódi Pál utcában a nagyposta mögötti mélygarázsos park (cikkünk a lap alján), illetve a Népkertben az Erdélyi kapu környékének kialakítása, illemhellyel. Ez utóbbi munkálatok júliusban kezdődnek.

 

A Vásárhelyi Hírek birtokában lévő tervek alapján a Tóth Sándor utcában a felújítás keretében a meglévő aszfaltjárdát 30 centiméter mélyen megbontják, teljes alépítményi szerkezettel, útszegéllyel 120 méter hosszon, az út mindkét oldalán. A járdaburkolat építése Appia antica minőségű Citytop kiselemes térkő burkolattal (bordós-vöröses kockakő), az ágyazat tömörítésével kerül lerakásra, illetve az úttest aszfalt szőnyegezése 3 centiméter vastagságban történik. Előtte a Tóth Sándor utca aszfaltburkolatát lemaratják az út teljes szélességében és teljes hosszában. 84 darab magas minőségű kerékpártárolót helyeznek el az előre elkészített betonalapba, olvasható a tervekben.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Park, játszótér, fűthető padokkal

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Maroslele folyó ügye

Maroslele folyó ügye

A WC felújítási pályázathoz egy szívhez szóló versike is született, ami könnyen lehet, hogy megkönnyíti a maroslelei iskolások könnyítését.
Bicska a mikroban

Bicska a mikroban

B. Pál elővett egy bicskát és megsebesítette a sértettet, majd a annak apját is miközben  fia védelmére kelt.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Pláza épülhet az Aldi mellett
Pláza épülhet az Aldi mellett A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.