GazdaságDíjmentes közműcsatlakozás

2017. október 16., hétfő
 
Díjmentes közműcsatlakozás

A kormány jelentősen gyorsítani akarja a közmű-engedélyezési eljárásokat, ez a gázcsatlakozások esetében akár 100 nappal, a villanynál 150 nappal is megrövidülhet a családok, a kis- és középvállalkozások számára.

 

 

 

 

 

A közművek bekötése teljesen ingyenessé vált egy nagyobb lakás vagy egy átlagos méretű családi ház vagy üzlethelyiség esetén. Ez számszerűen annyit jelent, hogy akik legfeljebb óránként 4 köbméteres és a legfeljebb 32 amperes fogyasztásmérők beszerelését igénylik, valamint a 32 milliméter átmérőjű ivóvízvezeték és a 160 milliméter átmérőjű szennyvízvezeték bekötését kérik, azok számára abszolút költségmentes a közműcsatlakozás.

 

A ’Könnyű közmű’ elnevezésű program folytatásaként a kormány ezzel kapcsolatos döntése nyomán a Miniszterelnökség szeptember 26-án benyújtotta a második versenyképességi törvény tervezetét az Országgyűlésnek, a gazdasági bizottság pedig lefolytatta a részletes vitáját és támogatta végszavazásra bocsátását.    

 

A második versenyképességi törvénynek az is célja, hogy egyszerűbbé tegyék a gázkészülékcserét, észszerűbbé váljanak a gázszolgáltatáshoz kapcsolódó vizsgálatok és a számlázási folyamatok egységesek legyenek az egész közműszektorban.

Mindezek a lépések egyszerűbbé, gyorsabbá és átláthatóvá teszik a családok, valamint a kis- és középvállalkozások számára a közműcsatlakozást.

A gázkészülékcseréhez - ami járhat a lakásban lévő gázvezetékrendszer kisebb átalakításával is - nem kell majd az elosztótársaság külön engedélye az üzembe helyezéshez, hanem a felelős tervező tud majd nyilatkozni a műszaki megfelelőségéről.

 

Egységessé teszik a közműszektorban a részszámlák kibocsátásának szabályait: egyszerre legfeljebb háromhavi számlát lehet majd kiküldeni és a fizetési esedékességet havonta egyenlően kell majd megállapítani.

Visszamenőlegesen megerősítik a díjmentesség törvényi garanciáit. Valamennyi közműre előírják, hogy a szolgáltató, az elosztó a csatlakozási igény befogadását nem tagadhatja meg, ha a csatlakozás valamennyi jogszabályi feltétele teljesül. Gáz- és villanycsatlakozások esetében az elosztó a csatlakozási igény teljesítését nem kötheti óvadék, letét, előleg, kötbér vagy más fizetési kötelezettség teljesítéséhez.

A gázcsatlakozások esetén egyértelművé teszik, hogy ha az elosztóvezeték hossza meghaladja a díjmentességi határt jelentő 250 métert, akkor a díjakat csak az e feletti részre kell megfizetni, a díjmentességet pedig több lakást vagy üzletet magában foglaló ingatlan esetében lakásonként, illetve üzletenként kell értelmezni.

Víziközmű esetében visszamenőlegesen bővítik a mentesség alá eső díjtételek körét: elengedik a kiszállási díjat, az igényfelméréssel és az igénybejelentés feldolgozásával, elbírálásával kapcsolatban bármilyen tevékenység, szolgáltatás díját.

 

Ezekkel az intézkedésekkel egy átlagos méretű lakás, családi ház, üzlethelyiség esetében magánszemélyeknél legfeljebb mintegy kétmillió forintos, cégek esetében mintegy hárommilliós megtakarítás jelentkezhet.

 
 
Forrás: kormany.hu
VH
 

Olvassa el ezt is!

Megszerezte második idénybeli győzelmét a Vásárhelyi Kosársuli

Megszerezte második idénybeli győzelmét a Vásárhelyi Kosársuli

A Bonyhád elleni összecsapás végig óriási izgalmat hozott, így a közönség élvezetes mérkőzést láthatott a Hódtói Sportcsarnokban. 
Elkezdődhet a területalapú támogatás előleg kifizetése

Elkezdődhet a területalapú támogatás előleg kifizetése

A szeptember 30-i forint-euró árfolyam határozza meg a megkapott összegek nagyságát. A Hódmezővásárhelyi Járás területén 1700 gazdálkodó érintett.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 

És ezt már olvasta?

A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.