Kultúra, oktatásDiákok az Emlékpontban

2016. december 13., kedd
 

A hódmezővásárhelyi általános- és középiskolák nyolc osztálya fogadta el az Emlékpont felhívását, hogy a téli szünetet megelőző hetekben ingyenes tárlatvezetés keretében ismerkedjenek meg a város 1956-os eseményeivel.

 

 

 

 

Az elmúlt hetekben a mintegy kétszázötven diákot az Emlékpont történészei, Nagy Gyöngyi és Zeman Ferenc kalauzolták az Összefogás a szabadságért. 1956: Magyarországon és Hódmezővásárhelyen című tárlat helyszínein.

 

A kiállítás első részében a fővárosi utcai harcok helyszíneit idézi meg a macskakövekből, ledöntött Lenin-szoborból, valamint gránátokból és Molotov-koktélos palackokból álló installáció, míg a terem közepén elhelyezett tárlókban a Bethlen Gábor Gimnázium korabeli dokumentumai mellett láthatók az államhatalom által a forradalom leverésében közreműködőknek adott kitüntetések, valamint az események tükrében morbid hatású, 1957-es üdvözlőkártya, rajta az üzenet: 'Boldog új évet kíván a Karhatalom!'

 

Az Emlékpont 56-os kiállítása ebben az évben december 16-án délig, majd jövő év január 3-tól 31-ig látogatható.

 
 
VH-Emlékpont
 

Olvassa el ezt is!

Újabb döccenők a bajnokságban

Újabb döccenők a bajnokságban

Újabb hazai HLKC meccs, újabb hazai vereség. A múlt héten az Orosháza ellen, most szombaton a Gödi SE ellen sem sikerült nyerni. Ez a tabellán a 10. helyet éri.
Hol a legjobb élni?

Hol a legjobb élni?

Tőlünk egy ugrásra, Bécsben a legjobb élni a világon a Mercer 2018-as listáján is. A hitelesnek elfogadott Életminőségi felmérésen Budapest a 76. helyen áll.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.