
„Gyönyörű a borsó” írta, fotókkal illusztrálva, a hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola diákja, Kerekes Laura tavaly májusban a vesdbelemagad.hu blogjában. Egy újabb bejegyzés, Kiss Reginától viszont arról számol be, hogy „már a borsó is szépen szemesedik, de aztán jött a jég és mindent elvert.”
Tavalyi képünkön a vetőmag kiosztása a Liszt F. Ált. Iskolában (Fotó: VH archív)
Remélhetőleg idén szerencsésebb lesz, hiszen a Vesd Bele Magad! Programban a Liszt iskola ismét részt vesz, Vásárhely több általános iskolájával együtt.
Az országban idén is négyszáz általános iskola összesen 25 ezer kisdiákja vetheti bele magát a kertészkedésbe és ismerkedhet az alapjaival a programnak köszönhetően.
A Vidékfejlesztési Minisztérium mintegy 8 millió forinttal, az utánkövetéshez kapcsolódó kiadványok, rendezvények támogatásával segíti a kezdeményezést – jelentette be V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár március 4-én, budapesti sajtótájékoztatóján.
Kesjár Kamilla, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének (AGRYA) társelnöke, a program szervezője elmondta, a tavalyihoz képest 17%-kal nőtt a jelentkezők száma. 2013-ban 150 városi és 244 falusi iskola jelentkezett a programba, és intézményenként átlagosan 63 csomagot osztanak ki a szervezők.
Idén a csomagokba a zöldborsó, a retek, a sárgarépa és a hagyma mellé kapor és csemegekukorica is kerül, továbbá az iskolák csapadékmérőt és termesztési naplót is kapnak. A szervezők arra biztatják a gyerekeket, hogy mérjék, mekkora termésük lett, erről az akció weboldalán statisztikákat tesznek majd közzé, így a diákok összehasonlíthatják az eredményeket, és a mezőgazdaság több oldalát is megismerhetik.