MozaikDesszertek Angéla nélkül

2014. május 2., péntek
 
Desszertek Angéla nélkül

Baracskay-Batiz Angéla jött, látott, győzött az éttermi cukrászatban – és most éppen Izraelben egy világhírű iskolában tanulja a „desszertkészítés magasabb fokozatát”.

 

 

 


Ebből persze a Vásárhelyi Hírek népszerű ’Ennivaló receptjeink’-ben „kevés jön le”, mert nem szeretnénk ingerelni olvasóinkat méregdrága keleti csemege alapanyagokból álló receptekkel.

 

A 28 éves ifjú asszony, aki eredetileg közgazdász lett volna, néhány év alatt olyan szemléletet vitt a tányérdesszertek elkészítésébe, amilyenre csak azok képesek, akiket nem kötnek gúzsba a szabályok. Igaz, a háziasszonyok ezeket csak ritkán készítik otthon, ezért aztán a Vásárhelyi Hírekben is ügyelünk arra, hogy ne „szálljon el” a konyhaművészet. 

Angéla szakács szeretett volna lenni, és a tévé Mesterszakács című műsorában szerepelt. Mint mondja, azért, mert olyan jól érezte magát a konyhában. Ez meglátszott a produktumain is.

A másik az volt, amikor Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa a balatonszemesi üzletbe invitálta, a desszert pályára.

„Ez nagyon megdöbbentett, de amikor megkaptam a lehetőséget, hogy készítsek málnás desszertet, azonnal beindult a fantáziám. Ötleteim voltak, de a technikai alapokat el kellett sajátítanom. Nagyon sokat olvastam, képeztem magam, az éttermi cukrásszal jól összedolgoztunk, és a végeredmény láttán Csapody Balázs megbízott azzal, hogy a hétköznapi menükhöz a magyar desszerteket készítsem el, a hétvégihez pedig a franciákat. Itt tudatosult bennem, hogy nyugodtan ráhagyatkozhatom az intuícióimra, ha megvan hozzá a kellő szakmai tudásom.”- meséli Angéla.

 

Az eredményes önképzésnek köszönheti, hogy a Csillagánizs iskolában francia desszert tanfolyamot vezethetett. A kreativitást tanítani persze nem lehet, de az elkészítési technológiák, hogy mit mivel készítsenek, a savas és a lúgos anyagok hogyan egészítsék ki egymást, hogy három textúra, hogyan alkot meg egy desszertet és milyen jól mutat a tányéron, hogy milyen legyen a tányér színe – ezek a tudások már elsajátíthatók. Az is, hogy hogyan készül a desszert terve rajzban, képben, látványban.

 

Angéla pályaképének következő állomásai az érdi Pataki cukrászda, majd a Lila körte volt, de a nagyobb ismertséget a TV Paprika műsora hozta el számára, a Desszertek Angélával, ahol Kovács Lázár volt a partnere. Több külső helyszínen is készítette desszertjeit, utolsó állomásként a gyors, 3 év alatt felépült karrier kiindulópontját, a Kistücsök Éttermet választva. A következő műsor a Fitt-térítők volt, amelynek azt köszönheti, hogy az egészségtudatosság beépült a gondolkodásába.

„Azóta tudatosabban használom édesítésre a vaníliát, és több megoldásom is van a lisztérzékenyeknek, de ez főleg technológiai okokból ered.

Nemrég kiutazott Izraelbe, mert izgatta a keleti cukrászat. „A Bishulim nevű felsőfokú  szakiskolába járok. Izgalmas más anyagokkal és technológiákkal, ezzel egy új kultúrával is megismerkedni, más ízlésű vendégeknek desszerteket készíteni.”

Közben persze, a Vásárhelyi Hírek háziasszonyaként rendszeresen meglepi az olvasót egy-egy finomsággal. Néhány hete a hódmezővásárhelyi Ambrus Sándor fazekasmester gyönyörű cserép kuglófformáját kapta ajándékba, tehát – némi inspirációként – legközelebb akár egy kuglófreceptet is ajánlhat olvasóinknak, bár félő, hogy valami keleties ötlettel képes és megbolondítja!   

 

Nézze meg Ennivaló receptjeink gyűjteményét ITT!


 

Olvassa el ezt is!

Mentő-majális a Kossuth téren

Mentő-majális a Kossuth téren

Újraélesztés, lövöldözés, pattogatott kukorica, angol nyelvtanfolyam, művér, vattacukor, műanyag sátrak a virágágyások tövében. Május elseje Hódmezővásárhelyen. Fotótudósítás!
Véget ér a közfoglalkoztatás program

Véget ér a közfoglalkoztatás program

Április 30-án véget ér az úgynevezett téli közfoglalkoztatás. Májusra ígérik az új közfoglalkoztatási programokat, de még konkrétum nincs.
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.