Sorozatunkban végigjárjuk Hódmezővásárhely éttermeit, majd megosztjuk kulináris benyomásainkat az olvasóval. Ötleteket is szívesen fogadunk, sőt hasonló élményeket is küldhetnek.
Étterem mustra Hódmezővásárhelyen II.
Sorozatunk következő helyszínéül egy nagy múltú, patinás, igazi kisvendéglőt választottunk: a Kistópart Vendéglőt, a hódmezővásárhelyi vasútállomás tőszomszédságban. A szebb időket megélt vendéglő érdekes arcát mutatja kívülről. A sarki bejárat zárva van, csak ha közelebb megyünk derül ki, hogy oldalról a kerthelyiségen keresztül van a bejárat. Az elhanyagolt gazos rész felőli bejárás rögtön illúzióromboló volt. Ha pedig egy guszta mobil táblát kihelyeznének, még talán a közeli főútvonalon autózó is betérne.
Mi viszont valóban betértünk és rögtön leültünk a fantasztikusan jó hangulatú kerthelyiségben, a gondozott lombos öreg fák alá. A „tett színhelyének” leírására még visszatérünk, mert nyomban lerohant minket egy kedves pincérlány. Mivel étteremjáró sorozatunk lényege a viszonylag gyors és gasztronómiai különlegességtől mentes étkezés, ezért az étlapról két egyszerű frissensültet rendeltünk: velővel töltött sertésszeletet és sertésbordát „Császár” módra. Hogy teljes legyen a kör egy egyszerű májgombóclevest is kértünk. Bárcsak ne tettük volna! Hamar meg is érkezett az apróra szelt zöldséggel és májgombóccal teli tál. Tányérunkba merítve, az első kanál után azonnal a „szerelmes a szakácsné” agyoncsépelt mondása jutott az eszünkbe. Körülbelül annyira volt sós, mintha egy Maggi leveskockát szopogattunk volna. A leves színe még hasonlított is rá. Miközben vártuk a második fogást, alaposan körülnéztünk és megállapítottuk, hogy a gondozott kerthelyiségben vigyáznak a patinásság hangulatának megőrzésére. A „békebeli” hangulatot csak a kerthelyiséget a hátsó üzemi traktustól elválasztó nagy sötét műanyag függöny rontotta. Az esti világításban még talán elmegy, de nappal?
Közben megjött a második fogás. Amikor megláttuk az extra méretű tányéron a velővel töltött sertésszeletet, arra gondoltunk, kár hogy nem hívtuk el a házi orvosunkat is, hadd sopánkodjon velünk a magas koleszterinszintről és egyéb „közhangulat romboló, lelkiismereti traumát okozó” egészségtelennek vélt táplálkozásról. Amíg sopánkodik mi eszünk! A képen is látható adagot viszont nem sikerült teljesen elfogyasztani. Az igen könnyen szelhető hústáskákban egészen pépes velő volt, amelynek a fűszerezése nem volt túl hangsúlyos, talán egy kis petrezselymes ízt hiányoltunk. Összességében csodásan harmonikus volt. A másik rendeléssel, a sertésbordával viszont befürödtünk. A tükörtojás alatt megbúvó vékony hússzeletek szélei olyan szárazra sültek, hogy nem lehetett elrágni. Az egyébként nagyon ízletes sült bacon és a kissé visszafogottan adagolt hagymás ragu igyekezett a natúrborda szárazságát kompenzálni, kevés sikerrel.
Készakarva a végére hagytuk a sorozatunk visszatérő „vesszőparipáját”, a salátát. Sok vád éri a vásárhelyi vendéglátást, hogy a friss salátát nem igen kínálnak. Ezért aztán a rendelésnél külön hangsúlyoztuk a friss saláta igényünket. A pincérhölgy a világ legtermészetesebb módján kérdezte, mit szeretnénk, mert bármit összeállítanak. Sorozatunk első helyszínének rossz emlékére visszagondolva rögtön egy görögsalátát kértünk, valamint egy joghurtos vegyessalátát. Nos, a képünkön is látható két saláta visszaadta gasztronómiai hitünket. A görögsaláta apróra felszeletelt alkotórészeit egy egészen nemes aromájú olivaolajjal öntötték le. A fogunk alatt serkenő mediterrán ízkavalkád a pireuszi kikötő valamelyik tengerparti vendéglőjét idézte. A joghurtos saláta készítőjét nem igazán érdekelte, hogy nyugdíjasoknak, vagy éppen bimbózó szerelmeseknek készíti a salátát, mert igen csak nem sajnálta ki belőle az átható illatú és ízű lilahagymát. A sok friss paradicsomot, paprikát, uborkát pedig egy nem mindennapi finoman fűszerezett dressinggel locsolta meg.
Összességében degeszre ettük magunkat és még közben időutazásban is részünk volt. Csak hallomásból tudjuk, hogy nagyszerű, mindig teltházas időket is megélt patinás vendéglőben jártunk. A kétszer fél liter ásványvízzel együtt 3800 forintot fizettünk, ami a mennyiséget és minőséget nézve korrektnek mondható.
