GazdaságCsurran-cseppen az adomány

2015. szeptember 2., szerda
 
Csurran-cseppen az adomány

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. is beszállt az adományozók körébe, hogy a mezővári óvodások új épületbe járhassanak óvodába.

 

 

 


 

Mivel még nincsenek tervek és semmilyen kézzelfogható költségvetés, ezért csak saccolni lehet, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat közgyűlése által megszavazott - a kor követelményeinek megfelelő, négycsoportos óvoda - felépítése mennyibe fog kerülni.

 

A Vásárhelyi Hírek információ szerint a többségében magyarlakta Mezőváriban 1984-ben építették a 160 férőhelyes óvodát, a helyi Vörös Zászló kolhoz finanszírozásában. A Beregszászi járás egyik legnagyobb emeletes óvodájában 1995-ig hat csoport működött, de a létszám azóta sokat csökkent. A változó időket nem követte a felújítás, így sem a nyílászárók cseréje, sem a fűtésrendszer korszerűsítése nem történt még meg.

Valószínű, hogy a szakemberek szerint nem éri meg ezek korszerűsítése, hanem inkább új óvoda építésével érdemesebb számolni, amelyhez a vásárhelyiek adakozását kérték májusban.

 A jelenlegi információk szerint a beruházás költsége várhatóan 100 millió forintos nagyságrendű lesz, amelyből eddig 30-40 millió forint gyűlt össze. Ebben a vásárhelyiek erejéhez mérten éppúgy van kisnyugdíjasok 500 forintos, mint cégek tízmilliós, vagy a közgyűlésen adakozásra felszólított közéleti személyiségek felajánlása.

 

Most a Villeroy & Boch Magyarország Kft. is beszállt az adományozók körébe. A nagy múltú cég nem először kapcsolódik be karitatív akciókba.

A vállalat most saját termékeivel járul hozzá az építkezéshez, szaniterárút, tehát mosdókagylókat, WC csészéket és egyéb kerámia kiegészítőket ajánlottak fel. Ennek pontos darabszáma még nem ismert, azonban a Vásárhelyi Hírek becslése szerint, a négy csoport elhelyezésére tervezett óvodaépülethez csoportszobánként 10-15 garnitúrát, valamint az óvodai dolgozókat számolva, közel 100 darabról van szó.

A Vásárhelyi Hírek kérdésére a Villeroy & Boch Magyarország kft. marketingvezetője, Fehér Erzsébet elmondta, a szaniteráru felajánlás mellé 3 millió forinttal is hozzájárulnak az építkezéshez.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Fenntartóváltás általános elégedettséggel

Fenntartóváltás általános elégedettséggel

Hasonlóan a két másik iskolához, az Aranyossy Ágoston Óvoda és Iskola is saját költségvetés alapján gazdálkodik, ami szinte teljes önállóságot jelenti.
Hőségriasztás után újabb riasztás

Hőségriasztás után újabb riasztás

Riasztást adott ki az ÁNTSZ a parlagfű megnövekedett pollenkoncentrációja miatt. Hol kell fokozottan vigyázni az allergiásoknak?
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.