KözéletCsongrád Megye az élen

2016. június 21., kedd
 
Csongrád Megye az élen

Csongrád Megye van a legjobb helyzetben, mert összesen 4 betöltetlen háziorvosi praxis van. Ezzel a számmal az országban a rangsor élén áll. Például a vele határos három megye mindegyikében 20 feletti a betöltetlen praxisok száma.

 

 

 

 

A Political Capital statisztikája szerint a legrosszabb helyzet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van, a 37 betöltetlen praxissal. Idén áprilisban már mintegy 260 olyan körzet volt, ahol legalább fél éve nem dolgozott állandó orvos. A legtöbb ilyen praxis éppen a legszegényebb régiókban található.

 

Hódmezővásárhelyen nincs betöltetlen praxis. A megye négy települése ahová háziorvost várnak: Nagylak, Eperjes, Baks és Árpádhalom.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Bérlet a bizi mellé

Bérlet a bizi mellé

Több mint 400 érettségiző diák kapott a bizonyítványa mellé bérletet, amellyel 10 alkalommal ingyen mehet a vásárhelyi strandra.
Aranyat érnek a Szent István iskola kosarasai

Aranyat érnek a Szent István iskola kosarasai

A tanév elején kosárlabdában 218 csapat kezdte meg a küzdelmeket, hogy aztán a versenysorozat döntőjében eldőljön, melyik csapat az ország legjobbja.
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...