BulvárCsokimikulást a kezekbe!

2024. december 5., csütörtök
 
Csokimikulást a kezekbe!

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala idén is megrendezte a gyermekkarácsonyt a Fekete Sasban.

 

 

 

 

 

 


December 5-én 460 rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, illetve rászoruló családok 3-10 éves gyermekeit látták vendégül és rajtuk kívül akiket az iskolák, óvodák ajánlottak.

 

Érdemes megemlíteni, hogy például 2012-ben a Vásárhelyi Hírek tudósítása szerint 1550 hátrányos helyzetű gyermeknek rendezett a hódmezővásárhelyi önkormányzat Gyermekkarácsonyt. Idén körülbelül a harmadára csökkent a hátrányos helyzet miatt meghívottak száma.

Ennek szociális, avagy demográfiai okainak vizsgálatánál most fontosabb volt, hogy az idén 22. alkalommal megrendezett Gyermekkarácsony vidámságban, szeretetben gazdag volt a még mindig hátrányos helyzetbe kényszerült gyerekek számára.

Az önkormányzat az elmúlt évek hagyományát folytatva egy ünnepi műsorral, sok-sok csokimikulással és gyermekenként 12.000 Ft értékű vásárlási utalvánnyal lepte meg a családokat.

A több mint félezer meghívottat szombaton délután nemcsak ajándékok várták, hanem a szokásnak megfelelően műsorok szórakoztatták. Nagy sikert aratott a Katica Együttes koncertje.

A rendezvényen részt vett Márki Zay Péter polgármester és több önkormányzati képviselő. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024/2

2024. 50. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Mozizás Mikulásra

Mozizás Mikulásra

A "mozivarázst" idén is megrendezték. 160 hátrányos helyzetű kisdiák ülhetett be egy rajzfilmre, kezükben üdítővel, pattogatott kukoricával.
Megnyílt a (még) nevenincs kávézó

Megnyílt a (még) nevenincs kávézó

Mutatós épület lett az egyik felén kávézó, a másik felén nyilvános WC. A nem egészen 50 négyzetméteres épület bruttó 48 és félmillió forintjába került a városnak.
12. alkalommal utazhatunk vissza az időben

12. alkalommal utazhatunk vissza az időben

Megérkeztek 2025-ös szegedi Deja Vu fesztivál nemzetközi és hazai nevei. A legnagyobb magyar retrobuli jövőre a pünkösdi hosszú hétvégén robbantja be az időgépet.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.