Kultúra, oktatásCsiky-nap Corvinos színjátszókkal

2015. december 21., hétfő
 
Csiky-nap Corvinos színjátszókkal

Az aradi Csiky Gergely Főgimnázium december 11-én Csiky-napot rendezett, amelyre meghívást kapott a vásárhelyi Corvin Mátyás Szakképző Iskola.

 

 

 

 

 


A hagyományos Csiky-napot, ezúttal hagyományteremtő formában az iskola névadójának darabjaiból néhány jelenettel tarkították, amelyben a corvinos Hajagos-Tóth Attila vezette A tavasz hírnökei nevű kis színtársulat is fellépett.

A mini színtársulat nevét már megismerhettük több vásárhelyi rendezvény kapcsán. Legutóbb például októberben a HISZK-Faktoron mutattak be nagy sikerrel egy rövid darabot, amelynek előadásáért különdíjat kaptak..

 

Aradon a corvinosok a Jelen Ház nagytermében éppen elsőként a Mukányi című színmű első felvonását mutatták be, Szani Marianna és Vakulya Bernadett felkészítésével.

 

A családias hangulatú rendezvény után egy nappal az aradi diákok utaztak el Hódmezővásárhelyre, hogy részt vegyenek a Corvin Mátyás Szakképző Iskola Kányádi Sándor szavalóversenyén, (Erről ITT olvashat!) és ugyanezen a napon a két iskola hivatalosan is aláírta a testvériskolai együttműködésről szóló szerződést. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Időn és téren átívelő ünnepek az Eötvösben

Időn és téren átívelő ünnepek az Eötvösben

Vásárhelyen az Eötvös József Szakképző Iskolában az év utolsó két tanítási napja a hagyományőrzés és az előretekintés ideje már sok-sok évtizede. Képekkel!
Karácsonyi Gálaműsorral készül a Hód Fitness SE

Karácsonyi Gálaműsorral készül a Hód Fitness SE

Garantált teltház lesz december 22-én, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színháztermében az ország egyik legeredményesebb fitness sportegyesületének gáláján.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.