KözéletCsányi: megtettem a büntetőfeljelentést Lázárral szemben

2013. szeptember 2., hétfő
 
Csányi: megtettem a büntetőfeljelentést Lázárral szemben

A magyar politikai közélet kimondottan versenyhátrány az országnak – ezt Csányi Sándor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

 

 

 


Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint a kormány azért küzd a bankárok ellen, mert ez most a népszerű. A legnagyobb hazai pénzintézet vezetője kijelentette: olyan szakma képviselői nyilatkoznak lenézően a bankárokról, akiknek a hitelessége mélyebben van, mint a bankároké. Nem értem, hogy veszik a bátorságot és az önbizalmat, hogy becsületes bankárok tízezreiről ilyen megvetően beszéljenek – fogalmazott. Csányi Sándor úgy véli, a politikai populizmus olyan szintet ért el, aminek a káros hatása nyilvánvaló mindenki előtt.

A Lázár Jánossal való konfliktusáról azt mondta: olyan szintre süllyedt a vita, amit már nem akar folytatni. Az OTP elnök –vezérigazgatója szerint Lázár János iránta érzett ellenszenve 2006-ban alakulhatott ki, az OTP és a hódmezővásárhelyi önkormányzat viszonyára vezethető vissza. Hozzátette: erről az ügyről a banktitok miatt többet nem mondhat el. A szakember kijelentette: megtette a büntetőfeljelentést a miniszterelnökség államtitkárával szemben a kijelentései miatt, és polgári pert is indít. Csányi Sándor elmondta: a kártérítés összegét majd a Csányi Alapítványnak fogja átutalni. A pénzintézet vezetője azt mondja: nem tudja, miért polipozta őt le Lázár János, de az uzsorás jelző valószínűleg annak tudható be, hogy az államtitkár nem úgy értékelte a tehetségével kapcsolatos megjegyzését, ahogy azt ő gondolta. Csányi Sándor hozzátette: a kormányzattal nem romlott meg a kapcsolata, hiszen azt még nem lehet elmondani, hogy Lázár János egyenlő lenne a kabinettel, vannak ott még valódi úriemberek.

A devizahiteles mentőcsomaggal kapcsolatban azt mondta: ha az összes devizahitelt forintosítanák, az összesen 950 milliárd forintos kárt okozna a bankszektornak, az OTP ebből 300 milliárdos veszteséget könyvelhetne el. Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint egy ilyen lépésnek végzetes hatása lenne a bankszektorra nézve. Ugyanakkor hangsúlyozta: az OTP túl fogja élni, bármilyen megoldás is születik majd. Csányi Sándor úgy véli, a politikusok elkalkulálják magukat a devizahitelesekkel kapcsolatban, hiszen a mellettük való kampánnyal több szavazatot vesztenek, mint amennyit nyernek. Az lenne a méltányos, ha a forinthitelesekkel is foglalkoznának – tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy a Koppány-csoport a devizahitelek miatt a háza előtt tüntetett, azt mondta: nem volt nagy öröm hallani, hogy gyilkos uzsorásnak neveznek, különösen úgy, hogy a gyerekek is otthon voltak, az egyikük 40 fokos lázzal feküdt az ágyban. Csányi Sándor azt mondja: jó lenne, ha a Koppány-csoport vezetői inkább azt hoznák nyilvánosságra, mennyi devizahitelük van, mert ő úgy tudja, van olyan, akinek negyven devizahitele van.

A szakember szerint rendkívül káros, ami a devizahitelekkel kapcsolatban történik, ez árt a gazdaságnak, a politikai közéletnek, a bankszektornak pedig komoly károkat okoz. Az OTP elnök-vezérigazgatója azt mondja: azokat a devizahiteleseket kellene megmenteni, akik valóban nehéz élethelyzetben vannak. Hozzátette: korábban a végtörlesztéssel is azok jártak jól, akik nem szorultak rá. A politikusok 73 százaléka is élt ezzel a lehetőséggel – magyarázta.

A részvényeladásaival kapcsolatban azt közölte: valóban meg akart válni a részvényeitől a vágóhíd beruházás miatt, de nem adott volna el ennyit, ha nem jön a hír az újabb devizahiteles mentőcsomagról. Csányi Sándor hangsúlyozta: ezt lehet, hogy sokan egyfajta üzenetként értékelték a kormány felé, de neki nem ez volt a szándéka. Az OTP elnök-vezérigazgatója arról is beszélt, hogy ha valóban eladják a Takarék Bankot, arra az OTP is pályázni fog.

 
 
Forrás: atv.hu
 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi lakosságnak csapadékvízért nem számláznak

A vásárhelyi lakosságnak csapadékvízért nem számláznak

Akik eddig is engedéllyel a csapadékvizet a szennyvízcsatorna-hálózatba bocsátották, számukra ezután is számlázni fognak. A lakossági felhasználókat mindez nem érinti.
Idén még többen kezdik a tanévet

Idén még többen kezdik a tanévet

Hódmezővásárhely évszázadok óta őrzi a Dél Alföld mezőgazdaságában kivívott rangját, ami minden bizonnyal így lesz továbbra is, és ehhez szükség van a magasan kvalifikált agrármérnökökre. Képekkel!
Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek

Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek

A Nemzeti Választási Bizottság által kiszabott büntetést, amelyet a Kúria is jóváhagyott, most az Alkotmánybíróság megsemmisítette.
Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki elcserélt autóját meg nem engedett módon követelte vissza.
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.