A digitális átállásként aposztrofált folyamat valódi jelentéséről a közönség nagy részének fogalma sincs. Ki marad ki, ha lekapcsolják az analóg földi sugárzást, és egyáltalán, mit tudnak a TV nézők a digitális átállásról?
Hazánkban a televíziózás még mindig az egyik leggyakoribb szabadidős tevékenység; nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő időt töltünk a képernyő előtt. Az életszínvonal növekedésével és a más, főként online tartalomforrások bővülésével a tévéfogyasztás ugyan csökkenni kezdett, ám a kibontakozó válság újra az olcsó tévézés felé terelte a közönséget. Emellett a történet technológiai szálon is zajlik: az Európai Unió legkésőbb 2015-ig kötelezi tagállamait az analóg földi televíziós műsorszórás digitálisra való lecserélésére. Hazánk az eredetileg tervezett 2011. december 31-i átállás helyett 2010 decemberében a lehetséges legutolsó határidőig tolta ki az analóg adók lekapcsolását arra hivatkozva, hogy a digitális földi műsorszórás alacsony lefedettsége tömegeket zárna ki a nagy közönségarányú adók élvezetéből. De marad addig egyáltalán valaki, aki a földi sugárzást szeretné igénybe venni?
Az érintettek körének felmérése más szempontból sem könnyű, hiszen a háztartások jelentős részében nemcsak a földi-, de az egyéb analóg jelforrást is úgy váltotta fel a digitális változat, hogy a nézők ebből szinte semmit sem vettek észre. Jól látszik mindez abból az összehasonlításból, mely a digitális átállásra való felkészültség vélt és valós szintjét mutatja. A tévés háztartásban élő 18-49 évesek mindössze 43%-a tudja magáról, hogy készen áll, holott a valóságban az eszközellátottság számaiból kitűnik, 87% számára már akkor sem járna észrevehető változással az átállás, ha az a mai napon lenne.
A kábeltelevíziós- és műholdas rendszereken továbbra sem fenyegeti semmilyen veszély az analóg jeltovábbítást - erre az EU ugyanis semmilyen határidőt nem szabott meg, hasonlóan a jóval problémásabb rádiós műsorszóráshoz. Másrészt a kábel tökéletesen alkalmas a digitális jelek eljuttatására is, természetesen a dekóder (set top box) rendszerbe illesztése után.
A műszaki megoldások evolúciója régen lehagyta az átlagos felhasználó érdeklődését, így a fejlődés technikai háttere és az általa kínált szolgáltatások elváltak egymástól. A digitális átállásként aposztrofált folyamat valódi jelentéséről a közönség nagy részének fogalma sincs.
Tízből átlagosan 3 televíziózó tudja csupán, hogy a digitális átállással a földi analóg sugárzás szűnik majd meg, a többiek vagy nagyobb jelentőségűnek gondolják, vagy beismerik: nincsenek tisztában a változás lényegével kapcsolatban. A bizonytalanok között többségben vannak a technikai kérdésekben járatlanabb és kevésbé érdeklődő hölgyek, valamint meglepetésre a fiatalabb korosztály. Utóbbiak ugyanis egyrészt kimaradnak a háztartás ilyen típusú döntéseiből, másrészt egy új korszak gyermekei - felnőtt egy olyan generáció, aki nem feltétlenül látott szoba- vagy tetőantennát, és nem forgott egy drótalkotmánnyal a kezében a szoba közepén, hogy végre zsizsikmentesen jelenjen meg a Szomszédok.
Ily módon nem meglepő, hogy a halasztással kapcsolatos politikai döntés sem generált határozott állásfoglalást. A válaszadók 59%-a nem tudja megítélni, a helyeslők és az ellenzők pedig 21-, illetve 20%-ot tesznek ki. Nyilvánvalóan az informáltság mellett az érintettség alacsony foka is közrejátszik abban, hogy nem alakult ki markáns vélemény.
A kényszerű, analógból digitálisba való váltást tehát a technikai háttér szabályozása helyett sokkal inkább a piaci folyamatok irányítják. A piacgazdaságban tevékenykedő szereplők és a modern technológia együtt hétmérföldes léptekkel halad jogszabályalkotás, a politikai döntések és akciótervek előtt.
