KözéletBuszozzunk! De hogyan?

2011. június 21., kedd
 
Buszozzunk! De hogyan?

Már évek óta nem nevezhető rózsásnak a viszony Vásárhely vezetése és a Tisza Volán Zrt. között. A lakossági panaszok gyűlnek, a cég több pénzt kérne és a kilométerek számát is csökkentené, míg a város a vezetőváltást szorgalmazná.

 

 

 

 

2008-ban született egy szerződés, amelyben a város vezetősége és a Tisza Volán megegyeztek, hogyan és milyen feltételekkel működjön a tömegközlekedés Vásárhely útjain. Az azóta eltelt időt mérlegelte most az Önkormányzat és kiderült, bizony bajok vannak. A három éve megkötött új szerződés értelmében a város vállalta, hogy az addigi támogatás dupláját fizeti 2016-ig, annak érdekében, hogy a Zrt. végrehajthassa azokat a fejlesztéseket, amelyeket ígért.

 

Ezek között van például a járatok sűrűségének növelése, és a régi magas, lépcsős járművek, alacsonypadlós típusra történő cseréje. A papírforma szerint, tehát egy szavunk sem lehetne a tömegközlekedésre, ám az előbb említett újítások nem valósultak meg, sőt elmaradtak bizonyos, a lakossági panaszokat orvosoló változtatások is, például vonaljáratok tekintetében.

 

A cég, ezek után még egy új ajánlattal is előállt, amely szerint a futott kilométerek számát 400 ezerről 250 ezerre csökkentené. Viszont július 1-jétől Vásárhelynek az eddigi 35 millió forint helyett közel 70 milliós hozzájárulást kellene fizetnie, ellenkező esetben, e hónap végétől megszüntetik a szolgáltatást a városban.

Ezt természetesen a város elfogadhatatlannak tartja és nemrég egy  sajtótájékoztatón Fekete Ferenc képviselő kijelentette, indokolt a vezetőváltás is. Ez az eset Cseri Tamás képviselőt is arra késztette, hogy a nyilvánosság elé tárja véleményét, amely szerint az állami tulajdonú cégnek figyelembe kellene vennie a vásárhelyi adófizetők érdekeit is.

 

De mit mond a Tisza Volán?  A Zrt. vezérigazgatója Szeri István, a személyét érintő változtatási javaslathoz nem fűzött kommentárt, de azt kihangsúlyozta, hogy a megállapodásban foglaltakat hiánymentesen teljesítették. Forgalomba állítottak több alacsonypadlós járművet, és vásároltak egy midibuszt is. A kért támogatási összeg kétségtelenül emelkedett, de nem önös érdekek, hanem elsősorban az üzemanyagár emelkedése miatt. Az igazgató egyébként nem érti a képviselők reakcióját, sőt azt sem, Kovács Ferenc miért beszél a szolgáltatás esetleges megszüntetéséről, ami nem is lenne érdeke a Volánnak.

 

A kérdés tehát még nyitva áll, mit hoz a jövő?  Mindkét félnek megvannak a tárgyalási alapjai és ötletei, ami a megegyezés felé vezethet, de ezek egyelőre a kulisszák mögött zajlanak, formálódnak.

 
 
Saja Boglárka
 

Olvassa el ezt is!

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.