Kék hírekBuli utáni ráadás

2015. május 23., szombat
 
Buli utáni ráadás

A hódmezővásárhelyi belvárosban gyalogos szolgálatot teljesítő rendőrök több hangos csattanásra figyeltek fel május 23-án 1 óra 50 perc körüli időben.

 

 

 

Az egyenruhások a hang felé indultak. A Szegfű és a Mária Valéria utcák kereszteződésében két erősen ittas állapotban lévő fiatalembert igazoltattak. A rendőrök észlelték azt is, hogy az ott lévő zsákutcát jelző közlekedési táblát valaki kitörte.

A fiatalok tagadták, hogy közük lenne a bűncselekményhez, ezért a rendőrök megnézték a térfigyelő kamerák felvételeit. Ezeken az látszott, hogy miután a 22 éves G. Norbert távozott az egyik belvárosi szórakozóhelyről, a Szegfű utcán több kukába és hirdetőoszlopba belerúgott, majd kitörte a közlekedési táblát is.

 

A rendőrök G. Norbertet előállították. Ellene garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését elismerte. Tettét azzal magyarázta, hogy ittas volt.

 
 
VH-police.hu
 

Olvassa el ezt is!

Fantomképen az ál-vízvezetékszerelők

Fantomképen az ál-vízvezetékszerelők

A rendőrség keresi a képen látható két férfit, akik gyanú alapján feltételezhetően Szegeden és Vásárhelyen két idős ember lakásába hatoltak be.

Kecskés Ákos is tagja a magyar válogatottnak

Kecskés Ákos is tagja a magyar válogatottnak

A vásárhelyi futballista is tagja a magyar válogatottnak, amely részt vesz Új- Zélandon az U20-as labdarúgó-világbajnokságon.
Az agrárium ünnepe

Az agrárium ünnepe

Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Elítélték a vásárhelyi szurkálót
Elítélték a vásárhelyi szurkálót Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 
Útrekonstrukció Vásárhelyen
Útrekonstrukció Vásárhelyen Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.