KözéletBővülő Vásárhelyi Értéktár

2015. szeptember 22., kedd
 
Bővülő Vásárhelyi Értéktár

A vásárhelyi sós túróslepény mellé újabb helyi értékkel bővült a Csongrád Megyei Értéktár, amely a nemzeti örökség megőrzését, a nemzeti azonosságtudatot hívatott erősíteni.

 

 

 

 

 

A megyei nemzeti értékek azonosításával, a megyei értéktár összeállításával, kezelésével, továbbításával kapcsolatos feladatokat a Közgyűlés által egyidejűleg létrehozott Csongrád Megyei Értéktár Bizottság látja el. 

A 2013. óta hatályos rendelet szerint javaslatot lehet tenni az értéktárba történő felvételre szánt hungarikumra, amit aztán a Magyar Anna vezette 8 tagú bizottság mérlegel.

A gyűjteményben már hatvannál több érték található, többek között a szögedi papucs, szegedi téliszalámi, a makói hagyma. 

 

Szeptember 20-án, vasárnap délután a Csongrád Megyei Értéktár és a hódmezővásárhelyi önkormányzat közös rendezésében film- és sajtóbemutatót tartottak. Magyar Anna, a Csongrád Megyei Értéktár Bizottság elnöke a nemrég elfogadott értékekről is beszélt. Hat új értéket vettek felünk fel a megyei értéktár elemei közé. Ezek között most került be az értéktárba a vásárhelyi téglaépítészet, Plohn József és Plohn Illés fényképészek munkássága és hagyatéka, valamint a Vásárhelyi Puszta és a vásárhelyi bibliotékák rendszere.

 

 

Olvassa el ezt is!

Győzelem a szezonnyitón

Győzelem a szezonnyitón

Elrajtolt az NBII Női Felnőtt Kézilabda Bajnokság, Dél-Kelet csoport mérkőzéssorozata. A HLKC felnőtt és junior csapata hazai pályán kezdett. 

 

Hatszemközt egyeztettek

Hatszemközt egyeztettek

Nagy kő eshetett le Lázár János szívéről, mert napközben kerülte a sajtót, kora este pedig már, egy kötetlen sajtóbeszélgetésen könnyed stílusban válaszolt a kérdésekre.
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.