BulvárBizalmi deficit félelemmel megspékelve

2017. szeptember 23., szombat
 
Bizalmi deficit félelemmel megspékelve

A hódmezővásárhelyi panelekről június óta nem lehetett semmit hallani, a héten viszont furcsa hírek kezdtek el terjedni a Csengettyű köz lépcsőházaiban: az elmúlt napokban sorra tartják a lakógyűléseket, amelyeken bejelentik, hogy lebontják az egész épületet, jövő májusig el kell adni a lakásokat, a lakóknak pedig egy hete van eldönteni, hogy eladják-e a lakásukat az önkormányzatnak.

 

 

 

 

Az index.hu újságírói beültek az egyik lakógyűlésre, amelyet a Csengettyű közzel szemben lévő Mezőgazdasági Kar egyik előadótermében tartottak.

Mint írják, akkor értek oda, amikor Hegedűs Zoltán alpolgármester éppen próbálta átkiabálni a mérgesen mormogó úgy 50 fős, főleg 65-80 év közötti lakókból álló közönséget és meggyőzni őket, hogy az önkormányzat nem akar semmit lebontani és mindenkit csak a jó szándék vezérel.

Mint kiderült, a következő dolog történt az elmúlt napokban, amitől megijedtek a lakók: A 210 lakás tulajdonosai közül kilencen megkeresték az önkormányzatot, hogy (talán a ház bontásának meglebegtetésétől ösztönözve) elköltöznének a Csengettyű közből, már ki is néztek másik lakást, és azt szeretnék, hogy az önkormányzat vegye meg tőlük a mostani lakásukat.

 

Az önkormányzat pedig arra jutott, hogy ez nem egy olyan rossz ötlet, sőt, lehetne az a Modern Városok Programból fizetett panelprogram része is.

 

Az ötlet az, hogy támogatást nyújtanak azoknak, akik eladnák a lakásukat az önkormányzatnak és jobb lakásba költöznek. Egyelőre ott tartanak az ötletelésben, hogy nagyjából 6 milliót érhet egy lakás a Csengettyűben, ehhez mondjuk tudnának adni még egyszer ennyi állami pénzt, így 12 millióból már egész jó lakásokat lehet venni a városban. Persze még nem mérték fel, hogy tényleg mennyit kellene fizetni, ahogy az sincs kitalálva, hogy milyen feltételekkel adna támogatást a város, feltételül kötnék-e ki például, hogy Hódmezővásárhelyen kell másik ingatlant venni.

 

Úgyhogy arra gondolt a város vezetése, felméri, hány lakót érdekelne ez a lehetőség a 210 közül, és ha mondjuk 20-30 tulajdonost érdekel a dolog, akkor kidolgoznak erre egy programot. Ami pedig az egy hetes határidőt illeti, ennyi idő alatt az önkormányzat csak azt szeretné, ha a lakók aláírnának egy szándéknyilatkozatot, hogy egyáltalán érdekli-e őket ez a lehetőség, mert ha nem, akkor nem fárasztják ezzel az önkormányzat jogászait.

 

A megjelent lakók többségét viszont ez az opció látszólag nem annyira érdekelte. Az idős lakók közül többen elmondták, hogy ők felújították a lakásukat, itt laknak már több évtizede, itt nem kell lépcsőzni, és amúgy is, “öreg fát nagyon nehéz átültetni”. A többség azt kérdezte, hogy nem lehetne-e inkább elkérni azt a hatmilliós támogatást további felújításokra, vagy akár az egész házat felújítani a panelprogram részeként, akár úgy, hogy lépcsőházanként kiköltöztetik a lakókat valahová pár hónapra, amíg végeznek a teljes gépészeti felújítással. Hogy az ötlet egyik gazdája, egy idős úr fogalmazott, “egyszerű a panel, mint a faék, a felújítás se lehet túl bonyolult.”

 

Azért volt, aki érdeklődött a lehetőség iránt, több, az átlagnál fiatalabb lakó mondta, hogy érzelmi érvek ide vagy oda, a ház tényleg rettenetes állapotban van, a csapvíz ihatatlan, évek óta ásványvízzel főznek, és attól tartanak, hogy pár év múlva olyan felújítások költségeit fizettetik majd ki a lakókkal, amibe belerokkan a család anyagilag.

 

A legnagyobb probléma viszont az, hogy a lakók nem igazán bíznak abban, hogy az önkormányzat tényleg csak a lakókat akarja segíteni. Többen is elmondták, hogy amióta napvilágot láttak a panelbontás tervéről szóló hírek, azóta nem tudnak rendesen aludni, mert attól tartanak, hogy egyszer csak bejelenti az önkormányzat, hogy menniük kell. Többen voltak a teremben, akik a mostani ötlet mögött is a panelbontási terveket vagy valamilyen mutyit látnak. Az egyik lakó például arra figyelmeztette a társait hogy ha az önkormányzat megvesz elég lakást és többséget szerez a szövetkezetben, azt csinál a házzal, amit akar.

 

Az önkormányzat pedig láthatóan nehezen birkózik meg ezzel a bizalmi deficittel. Hegedűs Zoltán alpolgármester a közel két órás gyűlés nagy részében arról próbálta győzködi a lakókat, hogy az önkormányzat nem akar bontani és csak segíteni szeretne, mert most ritka lehetősége van arra, hogy kezdjenek valamit a rossz állapotban lévő panelek jelentette időzített bombával.

 

Az önkormányzat pedig láthatóan nehezen birkózik meg ezzel a bizalmi deficittel. Hegedűs Zoltán alpolgármester a közel két órás gyűlés nagy részében arról próbálta győzködi a lakókat, hogy az önkormányzat NEM akar bontani és csak segíteni szeretne, mert most ritka lehetősége van arra, hogy kezdjenek valamit a rossz állapotban lévő panelek jelentette időzített bombával.

 

Az index.hu teljes cikkét ITT olvashatják!

 
 
Forrás: index
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ezen is lehet füstölögni

Ezen is lehet füstölögni

Hódmezővásárhelyen és térségében is családok százait érinti, ha a tervek szerint megszűnik az ingyenes éves kéményseprés, illetve ellenőrzés.
Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak!

Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak!

Mi lesz amikor elhangzik ez a mondat a vásárhelyi Nagyállomásról induló tram trainen? Miért is nem lesz Kishomokon megálló?
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.