Kék hírekFrontálisan akart ütközni a vásárhelyi férfi

2016. április 12., kedd
 
Frontálisan akart ütközni a vásárhelyi férfi

A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a 44 éves hódmezővásárhelyi férfival szemben, aki 2015. március 3-án a 47-es úton fékezés nélkül áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba azért, hogy a vele szemben közlekedővel frontálisan ütközzön.

 

 

 

 

 

A vádirat szerint vádlott a bűncselekmény elkövetését megelőzően 2 évvel vált el házastársától, melyből fakadó pszichés és egyéb problémáit nem tudta megfelelően kezelni, időszakosan nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott, valamint gyógyszereket is szedett. A válást követően többször fenyegetőzött öngyilkossággal, illetőleg többször meg is kísérelte elkövetni azt oly módon, hogy nagy mennyiségű gyógyszert vett be, valamint önmagának okozott sérüléseket, azonban ezek nem voltak olyan mértékűek, hogy a vádlott halálához vezettek volna.

 

Így 2014. év márciusa és 2015. év márciusa között hat alkalommal történt rendőri intézkedés a vádlott öngyilkossági kísérlete okán, illetőleg ugyanennyi alkalommal látták el őt a kihívott mentők. Vádlott 2015. március 3-án a kora délutáni órákban Hódmezővásárhelyen tartózkodott, ahol pontosan meg nem határozható mennyiségű szeszesitalt fogyasztott, valamint legalább 10 szem nyugtatót is bevett. Délután fél három körüli időben írt egy üzenetet volt házastársának, hogy öngyilkosságot fog elkövetni. Erről a nő értesítette a rendőrséget.

A vádlott délután 3 óra körüli időben ittas állapotban elindult Hódmezővásárhelyről Székkutas irányába, a 47-es főúton gépkocsival mintegy 80 km/h sebességgel haladva, amikor váratlanul balra kormányozta az autót és fékezés nélkül áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba azért, hogy a vele szemben közlekedővel – bárki is legyen az - frontálisan ütközzön. A vétlen autós mintegy 30 méterrel és alig egy másodperccel az ütközést megelőzően észlelte azt, hogy a vádlott gépjárműve áttér az ő forgalmi sávjába és jobbra kormányozta az autóját. Az ütközést azonban így sem tudta elkerülni, s a két gépkocsi mintegy 70 km/h-s sebességgel egymásnak csapódott. Az ütközés következtében mindkét gépkocsi légzsákjai kinyíltak, a biztonsági övek övfeszítői eldurrantak.

A vétlen autós az ütközés következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett és a vádlott által szándékozni kívánt halálos eredmény csak a sértett lélekjelenlétén múlott így elkerülték a frontális ütközést.

A sértett gépkocsijában a vádlott cselekménye folytán közel 3 millió forint rongálási kár keletkezett.

A Csongrád Megyei Főügyészség a vádlottat emberölés bűntettének kísérletével, nagyobb kárt okozó rongálás bűntettével, valamint ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja. A vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

 
 
Forrás: Csongrád Megyei Főügyészség
 

Olvassa el ezt is!

Két dobogós helyezés az országos verseny döntőjén

Két dobogós helyezés az országos verseny döntőjén

Az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntője a vásárhelyi Gregus Máté szakképző újabb nagy sikerét hozta, az első két hely megszerzésével.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 

És ezt már olvasta?

...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 34. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.