Kék hírekBiciklist gázoltak

2014. november 11., kedd
 
Biciklist gázoltak

Egy szikáncsi férfit ütött el november 11-én este egy Makó felé haladó kisteherautó.

 

 

 

 

 

Egy Hódmezővásárhely felől Makó felé haladó kisteherautó ütött el egy kerékpárost a földeáki úton, a 4+750 kilométerénél  18 óra 15 perc körüli időben. A 34 éves szikáncsi férfi a helyszínen életét vesztette.

Az eddigi adatok szerint a kerékpár hátulról nem volt kivilágítva, és a férfi láthatósági mellényt sem viselt.

A baleset körülményeit és a felelősség kérdését a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság szakértő bevonásával, büntetőeljárás keretében vizsgálja.

A helyszíni szemle ideje alatt a rendőrség az utat teljes szélességében lezárta. Kerülni a maroslelei út felé lehetett. A helyszíni szemle 21 órakor befejeződött, így az útlezárás is megszűnt.

 
 
VH-police.hu
 

Olvassa el ezt is!

Országos ranglista élvonalában a Németh László Gimnázium

Országos ranglista élvonalában a Németh László Gimnázium

Nyelvi képzésben a legerősebbek között. A tavalyi tanulmányi eredmények, valamint egyéb körülmények figyelembe vételével állították össze a rangsort.
A Csodalámpa dzsinnje ismét jót tett

A Csodalámpa dzsinnje ismét jót tett

Ivett nem tudta mire vélni, hogy mit is szeretne tőle három, számára ismeretlen hölgy. Mikor elmondták neki, hogy kik és miért jöttek, mit hoztak, el sem akarta hinni.
Ulmi találkozó

Ulmi találkozó

Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát