BulvárBibliát másolnak a Kankalin tagjai

2015. február 20., péntek
 
Bibliát másolnak a Kankalin tagjai

A „Vigyünk kézzel másolt Bibliát Ferenc pápának” elnevezésű kezdeményezéshez csatlakozott a vásárhelyi Kankalin néptáncegyüttes Cécó és Esthajnal csoportja is.

 

 

 

 

A hódmezővásárhelyi Kankalin Néptáncegyüttes több tagja is kézírásos oldallal járul hozzá, egy jó 30 évvel ezelőtti kezdeményezéshez. Eredetileg a Rómából hazaért Benyik György teológus kezdeményezésére indult el a másolás 1983-ban az általa szervezett illegális lelki táborokban. Ehhez számos kiváló teológus csatlakozott az évek során, mégis 1988-ban félbemaradt az írás.

 

Benyik, a szegedi Szent Gellért Templom plébánosa 2015-ben, a templom építésének 40. évfordulója alkalmából különleges dologgal szerette volna meglepni híveit.  Úgy gondolta, hogy a kerek évforduló kiváló apropó lenne a másolás folytatására, így 2014. szeptember 30-án ismét útjára indulhatott a másolás. Előzetes tervek szerint pünkösd napjára, május 20-ra fejeződik be az írás.

A Biblia másolásába bekapcsolódó személyek 1-1 A/4-es oldalt töltenek meg kézírásukkal. A Kankalin néptáncegyüttes tagjai is több oldalnyi szöveg átmásolásával járult hozzá a kezdeményezéshez.

 

A másolásba korábban az EDF Démász Szeged Vízisport Egyesület igazgatója, a világbajnok kajakozó Petrovics Kálmán, illetve Papp Károly, rendőrezredes, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági igazgatója, Barna Gábor, a Szegedi Tudományegyetem Néprajz és Kulturális Antropológia Tanszék vezetője, valamint további jeles tudósok, közéleti személyiségek, több testvéregyház, de még a Szegedi Fegyház és Börtön is bekapcsolódott. 

 

Az elkészült kéziratot szeptember 20-án a Szent Gellért templom 40. jubileumán fogják bemutatni. Ezt követően egy szegedi zarándoklat Rómába viszik, ahol átadják majd Ferenc pápának. A kézírásos mű  valószínűleg a Vatikáni könyvtárban (Bibliotheca Apostolica Vaticana) kap majd helyet, olyan jelentős művek között, mint a heidelbergi Palatine könyvtár kéziratai, vagy a Codex Vaticanus, amely a legrégebbi ismert Biblia-kézirat.

 
 
Forrás: Rózsa Margaréta
 

Olvassa el ezt is!

Festményt kapott magáról Lázár János

Festményt kapott magáról Lázár János

A politikus piruettezik, miközben piros hó esik. Az amúgy is műgyűjtő Lázár Jánosnak állítólag nagyon tetszett az alkotás, drMáriás szerint "kicsit kritikus a kompozíció".
Különlegességgel indul a videós műhely

Különlegességgel indul a videós műhely

Hazai és külföldi filmes alkotók és a vásárhelyi videósok, illetve a videózás iránt érdeklődők találkozási lehetőségét szervezi a Lucien Hervé Kamera Klub.  
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 

És ezt már olvasta?

A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.