BulvárBesárgulnak a vásárhelyi taxik is

2015. november 14., szombat
 
Besárgulnak a vásárhelyi taxik is

Forgalomba állt ezen a héten az első sárga taxi Hódmezővásárhelyen, az alföldi városban 2016-tól már csak átszínezett járművekkel szállíthatók utasok - közölte Hegedűs Zoltán alpolgármester.

 

 

 

 

 

A politikus sajtótájékoztatóján felidézte, az önkormányzat februárban kezdett egyeztetést a helyi társaságokkal és sofőrökkel arról, milyen lépéseket lehetne tenni a hódmezővásárhelyi taxipiac kifehérítése érdekében.

A megbeszélések eredményeként a hódmezővásárhelyi közgyűlés szeptemberben módosította a taxirendeletet, és olyan rendszert hozott létre, amely a városnak és a szolgáltatóknak is megfelel. Így 2016. január 1-jétől - a vidéki települések közül elsőként - csak sárga színű taxik szállíthatnak utasokat Hódmezővásárhelyen - mondta az alpolgármester.

Az önkormányzat, amely 9 millió forintos alapot hozott létre erre a célra, 31 taxissal köt támogatási szerződést, és teljes egészében átvállalja a fuvarozóktól az átszínezés költségeit - közölte Hegedűs Zoltán.

Az önkormányzat pályázaton választotta ki a munkát elvégző céget, amely egy helyi vállalkozás, a Medivia Kft. lett - tette hozzá.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Libagége csiszoló és Döbrögi ágyúgolyója

Libagége csiszoló és Döbrögi ágyúgolyója

2011-ben rendeztek először az Aranyossyban Márton napi mulatságot. ’Márton Madara’, ahogy a családi napot elnevezték, azóta is minden évben "szárnyal".
Drasztikusan csökkennek a vállalkozások

Drasztikusan csökkennek a vállalkozások

Szeptemberben majdnem 5000 vállalkozás húzta le a rolót. Csongrád megyében egyelőre az országos átlag alatt van a cégtörlések száma.
Változások a Rádió 7 háza táján

Változások a Rádió 7 háza táján

Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 

És ezt már olvasta?

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.

 
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve Emlékek a város életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumában szinte végikövethető a város élete 2005-től napjainkig. Idézzünk fel néhány dátumot, az események képeivel.
 
Ismét Magyar Sajtófotó Kiállítás Vásárhelyen
Ismét Magyar Sajtófotó Kiállítás Vásárhelyen A Kossuth téren, csütörtökön délután Bánkuti András, a MÚOSZ részéről és Márki-Zay Péter polgármester nyitotta meg a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást.