Balázs Konrád: Van egy sajátos íze a zenénknek, annyi a koncepció, hogy úgy csináljunk popérzékeny zenét, hogy közben figyelembe vesszük, hogy mik a gyökereink.

Interjú Balázs Konráddal, a Twentees formációról, amelynek énekes-gitáros frontembere.

Mikor és hogyan alakult az együttes?

A zenekar mostani formáját 2012 májusában vette fel, korábban már hárman, Böjti Tamás (Toka) basszusgitárossal és Héjja Áron dobossal zenélgettünk, de csak feldolgozásokat játszottunk viszonylag céltalanul, így ez be is fulladt, amikor Toka lediplomázott, és munkát kezdett keresni.

2012 májusában megbeszéltük, hogy mégiscsak kéne zenélni, és mindhárman úgy éreztük, hogy kell egy negyedik tag. A srácok egy jó énekest kerestek volna, de jeleztem nekik, hogy én szeretnék énekelni. Szerencsére ezt sikerült is átvinnem, úgyhogy maradtam énekes-gitáros. Végül Prjevara Miklós csatlakozott hozzánk gitáros-billentyűsként, most már samplerezik és kütyüzik is mindenfélét a színpadon.

A Twentees egy egyetemen alakult formáció?

Abszolút nem, Mikivel abban az évben érettségiztünk, amikor megalakult a zenekar. Egyedül én élek Pesten, itt tanulok és dolgozom, a többiek mind Szeged környékén tevékenykednek. Áron dolgozik, Toka PhD tanulmányokat folytat, Miki pedig élelmiszermérnöknek tanul Szegeden.

Nem nehéz a próbákat összeegyeztetni? Hol van a központi próbaterem?

Eleinte ettől nagyon féltünk, Vásárhelyen próbálunk, a házunk egyik melléképületében, ahol kialakítottunk egy próbatermet (amiért nagy köszönet a szüleimnek). Még azon is elgondolkodtunk, hogy a debütáló EP-t felvegyük-e úgy, hogy én Pestre kerülök, de végül „miért ne“ szellemiséggel belevágtunk, és azóta is működünk. Felülök egy tömegközlekedési eszközre, és otthon vagyok pár óra alatt. Sokat járok haza, ezért a hétvégi próbák megoldhatóak.

Merre koncerteztek?

Pest abszolút kiemelt város, sok ember él itt és többen is járnak koncertekre. Budapesten gyakorlatilag az összes klubot végigjártuk – Kuplung, GMK, Gödör, stb. –, Pest után a legtöbbször a saját környékünk mellett Debrecenben és Pécsett játszottunk. A nagyobb városoknak eddig nagyjából a felét jártuk be. Inkább az ország középpontjától keletre hódítunk, de legmesszebb eddig a LESZ feszten, Kisvárdán voltunk.

Szerinted meg tudnátok élni a zenélésből?

Hosszútávon nem kizárt. Többen élnek meg Magyarországon könnyűzenéből, mint azt gondolnánk, de igazából ez nem célom, a média, az újságírás érdekel, már el is kezdtem ebben dolgozni, és ezt is tanulom. Úgy képzelem el az életem, hogy rugalmas munkahelyem lesz, ahol meg lehet beszélni, hogy mondjuk, csütörtökön megyünk játszani valahova.

Honnan az elnevezés?

Közeledett az első koncert és kellett egy név, röviden ennyi. Lementünk Hódmezővásárhelyen a törzshelyünkre, ahol egy top 40-es chart show ment épp, a 19-ediknél Áron megszólalt, hogy ez majdnem 20, és, hogy huszonévesek vagyunk meg ilyenek. Ez érdekes volt számunkra, raktunk rá egy többes számot, meg a rend kedvéért egy kis nyelvtani hibát is, így csak e betűk lettek a magánhangzók. Így lett a Twentees. Én nem szeretem, de beragadt és megmaradt (nevet).

Milyen műfajhoz soroljátok magatokat?

Indie-rock, pop-rock. Fontos, hogy egy együttes meg tudja fogalmazni azt, hogy mit csinál, és mit akar. De ez nem vegytiszta indie zene, nem olyanok szeretnénk lenni, mint mondjuk a Bloc Party. Van egy sajátos íze a zenénknek, annyi a koncepció, hogy úgy csináljunk popérzékeny zenét, hogy közben figyelembe vesszük, hogy mik a gyökereink. Én rocker gyerek voltam kora tinédzser koromban és szeretem a hangos, zúzós gitárokat, de azóta,  megszeretem a Rihanna slágereket is. A cél, hogy örömet okozzon azoknak, akik inkább a gitárok felé húznak és azoknak is, akik a popzene felé.

Mennyire az a lényeg, hogy ti élvezzétek a zenét, és mennyire az, hogy pozitív visszacsatolásokat kapjatok?

Kompromisszumokat kell kötni önmagaddal és a zenekaron belül, attól függ, kinek mi a célja. Ha például Magyarország legdurvább metál zenéjét választja valaki, annak nem feltétlen az lesz a célja, hogy nagy helyeket töltsön meg, de mi inkább erre törekszünk valamilyen szinten. Szeretnénk rengeteg pénzt keresni vele (nevet). Nálam olyan szempontok játszanak, hogy mi az, amit más zenekaroktól is szívesen meghallgatnék, ami örömet okoz, ami tetszik, ha meghallom. Ezt sokféleképpen lehet megvalósítani, de mi is hangszerekre és különböző hangzásokra vagyunk korlátozva, meg nyilván van egy képünk arról, hogy kik is szeretnénk lenni, és abszolút fontos szempont, hogy a közönség mit, hogy fogad majd. De ez egészséges olyan szinten, hogy én is közönség vagyok, ha más zenekarok zenéjét hallgatom. Szóval ez úgy valósul meg, hogy amikor megszületik egy dal, akkor elgondolkozom azon, hogy biztos ilyen bonyolult dallamot kéne énekelni? Lehet, sokkal direktebben átjön az üzenet valami egyszerűbbel.

Kiktől merítetek, kik motiválnak titeket?

Nagyon változó, időszakos kattanásokhoz köthető. Valamikor jobban rámegyek a hiphopra, valamikor a kemény, zúzós rockra, máskor pedig az érzelmes 30Y-ra. Nyilván az ember nem tudja elkerülni, hogy felhasználja a saját dalaiban, amiket másik zenekaroktól hall, de olyan törekvés nincs, hogy másik zenekarra szeretnénk hasonlítani.

Engem speciel a személyes boldogságom ihlet meg, akkor tudok igazán alkotni, amikor nyugisabb állapotban vagyok, és nem kell máson aggódnom. A szöveg az más, abban már jobban megjelennek a problémák meg a feszültségek, de zeneírás terén nekem így néz ki a legideálisabb helyzet: 6 óra van, 9-kor találkozom a barátaimmal, és a rendelkezésre álló időt euforikus állapotban végiggitározom és énekelem.

Mennyi időtök van a zenére munka, egyetem, és egyebek mellett?

Most sajnos kevés, elkezdtem a mester szakot, és az 500-szor keményebb, mint az alap volt, még mindig értetlenül állok azelőtt, hogy december előtt bármilyen teendőm van az egyetemen. Meg bejött mellé a munka és ehhez hasonló ügyek, de ha nagyon bagatell módon akarnék fogalmazni akkor azt mondanám, hogy annyi időnk van rá, amennyit akarunk. Általában a hétvégéken tudunk több időt fordítani a zenélésre.

Nyilván ez helyzetfüggő, de a legjobb barát, meg a legnagyobb inspiráció is a határidő. Meg inspiráltságtól is függ, hogyha érnek olyan ingerek, akkor hetente tíz órát is képes vagyok zenélni. Ha meg nem, akkor előfordul, hogy akár két hétig rá se nézek a hangszeremre, ami szomorú, de vannak ilyenek. Most ennek kapcsán eszembe jutott, hogy rádöbbentem párszor, amikor hosszú napom, rossz kedvem volt, nem akartam semmit csinálni este, és ilyen hangulatban előveszi az ember a gitárt, prüntyög rajta valamit, zenél egyet és hirtelen boldog lesz. Ez az, amit a hardcore zeneszeretők és a zenészek érthetnek csak meg. Az esetek mondjuk 80%-ában igaz az, hogy konkrétan boldog leszek, ha hangszer kerül a kezembe.

Mesélnél néhány érdekességet a bandatagokról?

Mikinek elképesztő hallása van és bármilyen hangszert a kezébe adsz, tud vele valamit csinálni. Toka nem hallgat semmi mást, csak Blink 182-t (nevet). Áron pedig egy merengő ember, előfordul, hogy két percig kell szólongatni, mert tökre máshol jár.

Melyik eddig elért eredményetekre vagytok a legbüszkébbek?

A Cseh Tamás Programban elért dolgainkra vagyunk a legbüszkébbek, másodszorra jött össze a pályázat, és ez az “a munka meghozza az eredményét” című történet volt, amire tanítanak apáink és anyáink. Sok zenekar megsértődött, amikor elsőre nem kaptak támogatást, nyilván mi is puffogtunk egy sort, de leporoltuk magunkat és újra próbálkoztunk. Másodszorra összejött, és finanszírozni tudtunk belőle egy nagylemezt, meg az ahhoz kapcsolódó kommunikációt, arculati dolgokat, videoklipet stb.