GazdaságÁlnéven heccelte a Nyugat-európai vásárlókat

2013. június 28., péntek
 
Álnéven heccelte a Nyugat-európai vásárlókat

Meglepő fejlemények! A Négy Mancs lejárató kampánya a vásárhelyi gazdálkodókat is érintette akik a szentesi baromfifeldolgozó, a Hungerit Zrt. részére neveltek libát.

 

 

A képen Marcus Müller mögötte a Négy Mancs logoja

 


A Vidékfejlesztési Minisztérium számára mára tényszerűen kiderült, hogy a Négy Mancs Alapítvány mögött külföldi gazdasági érdekcsoportok, kampánymenedzserek állnak. A sajtóban megjelent hírek szerint ugyanis az osztrák állampolgárságú Markus Müller elismerte, hogy ő irányította a Négy Mancs Magyarország ellen irányuló lejárató kampányát méghozzá álnéven, olvasható a közleményükben.

A Négy Mancs korábban a Daily Mail angol magazinban és a Test című német lapban lejárató, fotókat jelentetett meg a magyar libaágazatról. A fényképekkel a külföldi közvéleményt kívánták manipulálni, és Magyarország-ellenes hangulatot gerjesztettek. Becslések szerint a Négy Mancs ezzel a negatív kampánnyal milliárdos károkat okozott a hazai állattenyésztőknek.

 

A Vásárhelyi Hírek megkereste a Hungerit Zrt.-t, ahol azt a tájékoztatást kaptuk, hogy tudomásuk van arról, hogy milyen új fejlemények vannak a Mégy Mancs magyarországi lejárató kampányával kapcsolatban. „A Négy Mancs kampánya a hozzáértők szemében a kezdetektől fogva hiteltelen volt, amellett, hogy hemzsegett a szakmai tévedésektől. Most kiderült, hogy a kampány vezetője sem az, mint akinek vallotta magát. Ezt a tényt a Négy Mancs nemcsak a közvélemény, hanem a bíróság előtt is elhallgatta” – tudtuk meg a Hungerit Zrt.-től

 

Ismeretes a szentesi Hungerit Zrt. által kezdeményezett eljárás tavaly májusban kezdődött. A cég 530 millió forint kártérítést szeretne behajtani az alapítványon, amely a libatömés elleni kampányával jelentős kárt okozott a vállalatnak. Az eljárást ugyan a szentesi cég indította, ám a teljes baromfiágazat figyelemmel kíséri.

A per idén februárban tanúk meghallgatásával folytatódott, majd májusban újabb személyeket és az alapítvány tisztségviselőit idézték be.

Május 17-én a Hungerit kontra Négy Mancs-per tárgyalásán hangzott el: a német kereskedelmi láncok nem győződtek meg arról, hogy igazak-e a Négy Mancs állításai a magyarországi tolltépésről, liba- és kacsatömésről, megbíztak az állatvédő szervezet által összeállított fekete- és fehérlistában, ez alapján hozták meg a döntéseiket – mondta Franz Josef Kamphaus, a Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó igazgatóságának tagja. A tanúként meghallgatott szakember szerint egyértelműen a Négy Mancs felelős a tiltást kiváltó döntésekért.

 

Kérdésünkre a Hungerit Zrt.-nél úgy nyilatkoztak, hogy tekintettel arra, hogy a per jelenleg is zajlik, a Hungerit nem kíván állást foglalni a per kimenetelével kapcsolatban. Ezekben a hónapokban a bizonyítási eljárásban a két fél tanúinak a meghallgatása folyik, ami várhatóan az idén befejeződik.

 
 
Selmeczi Dorottya - VH
 

Olvassa el ezt is!

Átverés a termékbemutatókon. Íme a legújabb módszerek

Átverés a termékbemutatókon. Íme a legújabb módszerek

A fogyasztóvédelmi felügyelőség levele azzal a jelzéssel érkezett vissza, hogy a címen a megnevezett vállalkozás nem található, mivel az a Berlini Állatkert címe.
Lövöldözés Kistelek határában

Lövöldözés Kistelek határában

Két gyanúsított már előzetesben, és elfogták a harmadik gyanúsítottját is a keddre virradóra történt kisteleki kábellopásnak, amelyben az egyik elkövető rátámadt az intézkedő rendőrre.

13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.