GazdaságBefejeződött a Városi Stadion felújításának első üteme

2012. július 27., péntek
 
Befejeződött a Városi Stadion felújításának első üteme

Mint arról tavaly decemberben írtunk, az 1958-ban épült hódmezővásárhelyi Városi Stadion és létesítményeinek átfogó fejlesztése kezdődött, hogy aztán megújulva, komplex sportközponttá váljon amatőrök, profik, vagy csak egyszerűen az alkalmilag sportolni vágyó vásárhelyiek számára.

 

Fotó: VH


A szkeptikusokat is meggyőzheti a máris látható változás, amely a háromlépcsős fejlesztési tervek első, most záruló szakaszának látványos megvalósítása.

A tervek első ütemében, 62,3 millió forintos felújítást hajtottak végre. A társassági adóból származó 43,7 millió forintot támogatáshoz 30 % önerőt, vagyis 18,6 millió forint tettek hozzá, számolt be Almási István alpolgármester, a július 27-én a Stadionban tartott bejárással egybekötött sajtótájékoztatón.

 

Mint elmondta, a projekt keretében mindkét füves pálya elektromos öntözőrendszert kapott, míg a hátsó füves pálya talaja is teljesen megújult. A centerpálya új, a modern kor követelményeinek megfelelő eredményjelzőt kapott. A kis műfüves pályára világítás került, a nagy műfüves pályára pedig hangosítás és egy 128 férőhelyes mobil lelátó, HFC felirattal. Biztonságtechnikai megfontolások miatt a Városi Stadion egy teljesen új kerítéssel lett gazdagabb. Az elavult elektromos főelosztót is le kellett cserélni.

Fekete Ferenc a város sportügyeiért felelős települési képviselő a sajtótájékoztatón arról beszélt, ez a projekt július 30. napján zárul, a tervek szerint azonban ezzel még nincs vége a stadionrekonstrukciónak, hiszen a Hódmezővásárhely Sportjáért Alapítvány pályázata jelen pillanatban is elbírálás alatt áll a Városi Stadion következő támogatási időszakra vonatkozó sportfejlesztési programja, ami az eddigieknél egy jóval nagyobb, nagyjából 1 milliárd forint körüli felújítást, fejlesztést tartalmaz.

 

Megírtuk, a három ütemben vázolt tervek második és harmadik ütemében a meglévő főépületrész átalakítása, valamint erre egy emelet ráépítése és a belső udvar lefedését szeretnék megvalósítani. A tervek szerint a földszinten a recepció, 2 nagy öltöző, az udvar beépítésével pedig 9 átlagos méretű öltöző kapna helyet kétoldalra nyíló vizesblokkal. Továbbá 2 játékvezetői öltöző, több iroda helyiség, szertár, mosoda és 3 WC épül meg. Az elképzelés szerint a földszinten egy ajándékboltot is berendeznek.

Az emeleten 10-12 négyágyas, valamint 3 kisebb szoba lesz, vizesblokkal. A tervezetben az emeletre egy étterem jellegű büfé is kerül. A funkcionális szobák mellett, egy orvosi szobával összekötött terhelés-élettani laboratóriumot is felszerelnek. Nem utolsó sorban az emelten helyet kapna egy multifunkcionális konferenciaterem is

A létesítmény külső részén, a második ütemben kerülne megvalósításra a jelenleg műanyaggal székekkel ellátott lelátórész könnyűszerkezetes befedése, VIP szektor, sajtóterasz kialakítása.

Fontos, hogy a stadion rekreációs jelleggel is funkcionáljon, ezért szintén a második ütemben valósulna meg két szabványos rekortán lábteniszpálya, kocogópálya, tollaslabda pálya, asztalitenisz, lengőteke, mini-mászófal.

A harmadik ütemben a várhatóan folyamatosan növekvő sportolói létszám miatt fontos egy új, 30x60 méteres, világítással ellátott műfüves gyakorlóterület építése. A biztonságos használat miatt a tervezett pálya mellett található atlétikai dobópálya köré védőhálót állítanának fel.

A harmadik ütem legfontosabb célkitűzése egy fedett, 20x40 méteres munkacsarnok megépítése a már meglévő kis műfüves pálya helyén, úgy, hogy az egy lábakon álló közlekedővel és futófolyosóval összeköttetésben áll a főépülettel. Szintén ebbe az ütembe tartozna a jelenleg aszfaltozott 20x40 méteres pálya műfűvel és világítással történő ellátása.

 

A tervezetben foglalt elképzelések beruházási értéke, az előzetes kalkuláció szerint, kevéssel meghaladja az egymilliárd forintot, amelynek - hasonlóan a most elvégzett felújítás finanszírozásához - 70 százalékát  a társasági adó sportra felajánlható összegéből fedeznének.

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.