KözéletBármit ellopnak, ami gurul: hogyan érdemes védeni a biciklid?

2012. augusztus 5., vasárnap
 
Bármit ellopnak, ami gurul: hogyan érdemes védeni a biciklid?

Sok településen, vagy éppen a fővárosban lakókhoz hasonló véleményen vannak az általunk megkérdezett vásárhelyiek is: bármilyen biciklit ellopnak, legyen az ütött-kopott vagy teljesen új. Olyan védelem nem létezik, ami megakadályozna egy igazán felkészült tolvajt. Ez utóbbival is sokan egyetértenek.

 

 

 

Hódmezővásárhelyen a Vásárhelyi Hírek munkatársa beszélt olyan családdal, amelynek felnőtt és gyerek tagjaitól három év alatt már a negyedik kerékpárt lovasították meg. 

A Vásárhelyi Hírekhez érkezett emailek alapján is érezhetően felkavarta az állóvizet a napokban bejelentett kerékpárbiztosítás,(lásd lap alján!) eddig ugyanis nem volt hasonló termék. A kedvenc kétkerekű ellopása esetén a kártalanításra eddig csak akkor volt esély, ha otthonunkból tulajdonították azt el, ekkor ugyanis több lakásbiztosítás is fizet. Ezentúl viszont az Aegondirect.hu-n akár évi 4200 forintért 50 ezer forintra biztosíthatjuk, 10 évnél nem régebben vásárolt, gyári felszereltségű kerékpárunkat.


Ha az utcán hagyjuk a biciklinket, akkor ma már csak a legdrágább lakatok jelentenek védelmet, és azok sem mindig. Semmiképpen se hagyjunk egy kerékpárt 3-4 óránál tovább őrizetlenül, mert a legkomolyabb lakatot is ki lehet nyitni ennyi idő alatt. Sodronylakatot, gerinclakatot semmiképpen se használjunk. A lopottkerekpar.hu adatbázisából kiderül, (igaz budapesti adatokra alapozva) hogy messze több kerékpárt lopnak el, amely sodronylakattal volt lezárva, mint ahányat úgy, hogy egyáltalán nem volt rajta lakat. Ennek az lehet oka, hogy a lezáratlan kerékpárról a tolvaj feltételezi, hogy a tulajdonosa figyeli, vagy valaki rálát, aki azonnal közbelép, ha hozzányúlnak.


Abban az árkategóriában azonban, amelybe a legtöbb bringa tartozik - 80-120 ezer forint - megfelelő egy jó U-lakat. De azért jó ha tudjuk, hogy ezeket is könnyedén el lehet vágni egy erővágóval, ami félelmetes neve ellenére egy rendkívül egyszerű és olcsó kéziszerszám.


Ahogy látjuk, szinte lehetetlen megvédeni a kerékpárunkat. Épp ezért a biztosítás jó ötletnek tűnik, hiszen évente egy olcsóbb lakat áráért elfelejthetjük a bosszankodást. Mégsem mindenkinek éri meg biztosítást kötnie, legalábbis alaposan érdemes elolvasni a feltételeket.


1. Az Aegondirect.hu csak a 10 évnél fiatalabb kerékpárok ellopását téríti meg biztosítási összegtől megfelelően, aminek értékét számlával kell bizonyítani.

2. Csak az alapfelszerelést biztosítják. Új nyereg vagy kerék nem számít a biztosítónak, az esetlegesen már kicserélt alkatrészeket, megbütykölt tartozékokat nem fizeti ki a biztosító. Ugyanez érvényes a különböző kiegészítőkre, mint a sisak, kesztyű, kosár stb. A gyerekülést korlátozott mértékig (biztosítási érték 5 százaléka) viszont megtérítik.

 

3. Nem mindegy, hogyan lakatoljuk le a kerékpárt. A legolcsóbb évi 4 200 forintért köthető biztosítás esetén egy egyszerű biciklilak már elég az Aegonnak, a nagyobb biztosítási értéknél viszont már elvárt az U-lakat, a 250 ezer forintos kárt is fedező biztosítás esetén 2 U-lakat vagy lánc és lakat kombinációja szükséges.

4. A biztosítás nem fizet az éjszaka, naplemente után köztéren eltulajdonított bicikli után. Ugyanez igaz a 10 órán túl egyedül hagyott kerékpárokra. A szerződési feltételekben az is benne van, hogy legalább 2 lakattal (vagy U-lakat vagy lánc és lakat) kell rögzíteni a kerékpárt, amennyiben 4 órát meghaladóan marad felügyelet nélkül.

5. A legolcsóbb biztosítás esetén csak a teljes bicikli ellopása esetén fizet a biztosító, részlopás (kerék, nyereg, kormány) nem.

A biztosító közlése szerint tisztában vannak vele, hogy sok mindenkit kizárnak a jelenlegi feltételekkel.

"Egy egyedi és új termékről van szó, amiről még se statisztikák, se tapasztalatok nem állnak rendelkezésre, épp ezért nehéz egy mindenki számára megfelelő ajánlatot kidolgozni" - mondta Marosvölgyi Péter, az AEGONdirekt.hu szakmai igazgatója. Aki szerint legkorábban fél év múlva kerülhet sor a biztosítás átgondolására, és akkor talán az épített, felújított városi kerékpárosokkal is tudnak szerződést kötni.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Ilyen sem volt még! Itt az első kerékpár biztosítás

 
 
Forrás: Aegon - VH
 

Olvassa el ezt is!

144 műalkotás az Alföldi Galériában

144 műalkotás az Alföldi Galériában

Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.
Gazdag volt a vásárhelyi Múzeumok Éjszakája

Gazdag volt a vásárhelyi Múzeumok Éjszakája

Hat helyszín, tizenöt program, különleges tárlatvezetések, előadások, kincskereső játék és koncert is várta az érdeklődőket. Összefoglaló.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025

2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több

Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több

Az elmúlt napokban, hetekben jelentősen megnőtt a szabadtéri tűzesetek száma. 99%-át emberi tevékenység, emberi gondatlanság okozza.
 

És ezt már olvasta?

Vásárhelyi mazsorettek Monzában
Vásárhelyi mazsorettek Monzában A hódmezővásárhelyi Crystal Dance Club Egyesület 24 versenyzővel, két koreográfiával képviselte Magyarországot.
 
Következik a Szabadság téri Óvoda
Következik a Szabadság téri Óvoda A fennállásának 50. évfordulója alkalmából a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Vásárhelyen.
 
Hétfői helyzet
Hétfői helyzet Július 7-én, hétfőn délután három óra előtt pár perccel érkezett meg a vihar Csongrád-Csanád vármegye területére.
 
Tram train menetrend változás
Tram train menetrend változás Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
 
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

 
Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 68. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülését tartja július 4-én. A 35 végzett hallgatóból négyen külföldiek
 
Egy kátyú életveszélyes fejsérülést okozott
Egy kátyú életveszélyes fejsérülést okozott Hódmezővásárhelye Kishomokon a Vitéz utcában egy elektromos rollerrel közlekedő nő az éjszakai sötétségben nem vette észre a kátyút.