GazdaságBárki bányászhat aki akar

2013. augusztus 9., péntek
 
Bárki bányászhat aki akar

Hódmezővásárhely környékén közel 300 négyzetkilométeres területen is lehet koncesszióra pályázni, igaz nem árt ha van rá félmilliárd forintja.

 

 

 

 

A szénhidrogén-bányászat fejlesztésére és a geotermikus energia fokozottabb hasznosítására tett közzé koncessziós pályázati felhívást a nemzeti fejlesztési miniszter – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium augusztus 9-én.

A befektetőknek Magyarország hét területén nyílik lehetőségük kizárólagos bányászati koncessziós jogok megszerzésére. Ezek egyike Röszkétől Deszkig, Domaszéktől Makóig, illetve Hódmezővásárhely körüli, összesen 278 négyzetkilométeres terület.

A pályázati eljárásban bármely belföldi vagy külföldi természetes személy, valamint a nemzeti vagyonról szóló törvény által meghatározott szervezet részt vehet. Egy pályázó kizárólag egy érvényes pályázatot nyújthat be. A pályázatokat november 15-én lehet benyújtani, az eredményhirdetés a benyújtást követő 90 napon belül megtörténik. További 60 nap áll rendelkezésre a koncessziós szerződések megkötésére, ezt egyszer, legfeljebb 60 nappal meghosszabbíthatja a nemzeti fejlesztési miniszter.
A geotermikus koncessziók időtartama a szerződés hatályba lépésétől számított 35 évre, míg a szénhidrogénekre szóló koncesszióké 20 évre szól. A szerződés időtartama mindkét esetben egy alkalommal, pályázat kiírása nélkül meghosszabbítható a jelölt idő felével.

A koncessziós díj legkisebb nettó összege: 413.000.000- Ft (azaz négyszáztizenhárommillió forint), amelynél nagyobb fix összegre a pályázatban ajánlatot lehet tenni. A nyertes pályázónak a koncessziós díjat az eredményhirdetést követően, a koncessziós szerződésben meghatározott mértékben, módon és időpontig kell megfizetnie.

 
 
Forrás: NFM
 

Olvassa el ezt is!

Nagykutyák és kiskutyák ha összejönnek...

Nagykutyák és kiskutyák ha összejönnek...

Gatyaszaggató Kutyás Fesztivált rendez augusztus 10-én a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. Persze az első olvasásra ijesztőnek tűnő elnevezés, valójában a sok-sok programra utal.
Földrengés is lehet a makói térségben

Földrengés is lehet a makói térségben

Nyilatkozott a miniszter: Jelenleg még több veszéllyel jár, ezért Magyarország számára célszerű lenne megvárni a kiforrott technológiák alkalmazását a palagáz-kitermelésben.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.