Kultúra, oktatásBarangolás a végeken

2014. február 14., péntek
 

A Kertvárosi iskolások az út során megismerhetik Erdély földrajzát, történelmét, irodalmát, és a határainkon túl élő magyarság mindennapi életét, kultúráját.

 

 

 

 

 

 

A hódmezővásárhelyi Kertvárosi Katolikus Általános Iskola a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. BGA-13-HA-01 sz. „Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek” című pályázati felhívására benyújtott „Édes hazám Magyarország - édes Erdélyország”- barangolás a végeken című pályázata: 1 506 600 Ft összegű támogatást nyert. A pályázat lehetőséget nyújt az iskola tanulóinak egy „irodalmi, történelmi, honismereti, földrajzi barangolásra Erdély gyönyörű vidékén.

Az út során megismerhetik Erdély földrajzát, történelmét, irodalmát, és a határainkon túl élő magyarság mindennapi életét, kultúráját. Felveszik a kapcsolatot erdélyi magyar iskolákkal.

Segíti magyarságtudatuk, nemzeti összetartozásuk erősítését. Az ötnapos kirándulás Nemzeti Ünnepünk idejére esik, így lehetőség lesz március 15-e közös ünneplésére.

Fontos a tanultak érzelemmel való feltöltése, hogy a diákok jobban kötődjenek a tájhoz az ott élő emberekhez.

„Itt valójában Istenhez közel hiszi magát közel a természet nagyszerűsége által meghatott a világ semmisége fölé emelkedett ember, itt minden érzés isteni, minden gondolat ima minden eszme ihlettséggel határos”- olvasható Orbán Balázs Hargita című művében.

Március 14-18-a közötti időszakban ennek a gondolatnak a jegyében utazik Erdélybe a hódmezővásárhelyi Kertvárosi Katolikus Általános Iskola 46 fő 7. osztályos tanulója, valamint 5 fő kísérő pedagógusa.

Mind a diákok, mind a felnőttek lelkesen vesznek részt a fakultatívan vállalt előkészítő tevékenységben.

Mint az képeinken és video tudósításunkban is látható már egy témahetet is tartottak Erdélyről, megismerkedtek a táj földrajzával, látnivalóival, történelmével. Ajándékot készítettek, az utazás előtt szeretetdobozokat gyűjtenek a dévai gyermekotthon részére, március 15 – re műsort állítanak össze az ünnepi megemlékezéshez, valamint Kőmíves Kelemen című balladának a dramatizálását is megtanulják.

„A szülők nagyon örülnek a lehetőségnek, meghatódva hallgatták az 5 nap tartalmas programját. Reméljük, hogy még mélyebbé válik tanulóinkban a magyarság tudat érzése, valamint a nemzeti hagyományok tisztelete,” – mondta Juhászné Wolf Edit az iskola igazgatója.

 

Olvassa el ezt is!

Budapesten mutatkozott be a vásárhelyi iskola

Budapesten mutatkozott be a vásárhelyi iskola

Magyar Vidék Napja 2014 címmel Farsangi Vigalom volt a Millenárison. A Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola is a kiállítók között volt. Képekkel!
Eredeti pompájában

Eredeti pompájában

Vukovits Koszta: a hódmezővásárhelyi szerb ortodox templom ikonosztáza az ortodox egyházművészet egyedülálló és pótolhatatlan kulturális emléke. Képekkel!
Tűz volt Batidán

Tűz volt Batidán

Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.