GazdaságBankszövetség reagált Lázár ultimátumára

2012. január 3., kedd
 
Bankszövetség reagált Lázár ultimátumára

A Bankszövetség várakozásai szerint a 400 milliárd forintot is meghaladhatja a végtörlesztésből adódó veszteség, és ebből 100 milliárdot a költségvetésnek kell állnia - derült ki a szövetség sajtótájékoztatóján. A devizahiteles-mentés részleteivel áprilisra készülnek el a bankok és a kormány.

 

 

 

 

A Magyar Bankszövetség képviselői Lázár János Erste banknak küldött ultimátumáról úgy vélték, lehet ilyeneket mondani, de mint utaltak rá, "jobb, ha fennmarad a bizalom a kormány és a bankok között".

 

A végtörlesztés utolsó napjai alapján 20 százalék fölé mehet a benne részt vevők aránya - mondta Gyuris Dániel, a Magyar Bankszövetség alelnöke pénteken. Összesített, szektorszintű végtörlesztési adatok még nem állnak rendelkezésre, de várhatóan a napokban megjelennek a friss statisztikák. Az alelnök által mondott arány alapján a végtörlesztők száma meghaladhatja akár a 190 ezret is.

A bankok várakozásai szerint 20 százalékos részvétel esetén a pénzintézeteknek 300 milliárd, a költségvetésnek 100 milliárd forint veszteséget okozna a végtörlesztés (így a teljes közvetlen veszteség 400 milliárd forint lehet).

Az állami veszteség javarészt azért keletkezik, mert a bankok levonhatják a veszteség 30 százalékát a bankadóból. A szektor további 500 milliárdot bukhat azzal, hogy elveszítette a korábban jól törlesztő ügyfeleket. Körülbelül ennyi lett volna ugyanis az átlagos futamidőre (15 év) vetített törlesztésük - közölték a sajtótájékoztatón.

 

Diszkriminálják a versenyszféra dolgozóit

 

A végtörlesztésre vonatkozó igények benyújtásának végső határideje december 30. volt, amit a bankok minden esetben teljesítettek. Sokan az utolsó pillanatra hagyták az igénylést, de kevesen tettek felelőtlen végtörlesztési ígéretet – mondta a Bankszövetség alelnöke.

Az utolsó napokban némi zavar támadt a közszféra dolgozóinak magas igénylése, valamint az ezt ösztönző munkáltatói kölcsönök kormányzati ígérete miatt.

Gyuris úgy értelmezte a megjelent jogszabályokat, hogy munkáltatói kölcsönt és vissza nem térítendő támogatást állami alkalmazottak január végéig kaphatnak, a nem állami alkalmazottak viszont csak tavaly december végéig kaphattak. Utóbbiaknak a munkáltatói támogatásokat a végtörlesztéshez tavaly év végéig kellett utalni.

 

"Lehet olyanokat mondani, mint Lázár"

 

Gyuris szerint idén még biztosan szóba kerülnek az önkormányzati adósságok is, és hozzátette, a bankok és a kormány rendezték a megyei adósságokat. Lázár János Erste banknak küldött levelére azt mondta, hogy az önkormányzati adósságok eltérnek a lakossági „egyenhitelektől”, minden esetben egyedi megállapodásról volt szó a hitelező és az önkormányzatok között, ezért minden esetben az adott banknak és az adott önkormányzatnak kell rendeznie a kérdést egymással. A bankok abban hisznek, hogy ez a továbbiakban is így marad. A Bankszövetség önkormányzati munkacsoportja ugyanis erről állapodott meg a kormánnyal tavaly - jelezte Gyuris Dániel.

Ezen a ponton utalt arra, hogy a bankoknak január végéig kell kidolgozniuk a gazdaságélénkítési tervüket, aminek feltétele a kormányzattal kialakult kölcsönös bizalom fennmaradása. „Lehet ilyet polgármesterként mondani, de az baj, ha összekeverednek a dolgok” - tette hozzá. Hiszünk abban, hogy a devizahitelezés nyomán kialakult problémahalmaz a hitelezés újraindításával oldható meg - mondta a tervezett gazdaságélénkítő tervvel kapcsolatban Gyuris Dániel.

 

Áprilisra készülnek el a tervek

 

Gyuris elmondta: még hátravan az a jogalkotói feldat, hogy módosítsák az árfolyamgáthoz kapcsolódó gyűjtőszámla kamatának 50-50 százalékos megosztását. Ez az első negyedév végére megvalósul. Később hozzátette, minden reményük szerint 50 százalékot meghaladó lesz az árfolyamgátban résztvevők aránya.

A 90 napon túli késedelemben lévő adósok devizahitelének 25 százalékos kedvezménnyel történő forintosításának konstrukcióját április elsejére dolgozzák ki. A forintosításból következő veszteségek 30 százalékát a bankok leírhatják az idei bankadóból.

Gyuris kitért az eszközkezelőre is: azt mondta, a bankok minden eszközzel támogatják az intézmény munkáját, január végére már érdemben is el tud indulni az adósmentés.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Erélyes felszólítás

 
 
Forrás: HVG
 

Olvassa el ezt is!

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.