Kék hírekBálatűz több milliós kárral

2019. április 12., péntek
 
Bálatűz több milliós kárral

Vádat emelt az ügyészség azzal a huszonnégy éves férfival szemben, aki 2018 szeptemberében Földeák közelében felgyújtott 2400 szalmabálát, és mintegy 8 millió forint összegű kárt okozott a tulajdonosnak – tájékoztatta a Vásárhelyi Híreket a Csongrád Megyei Főügyészség. A 24 éves férfit jelentős kárt okozó rongálás bűntettével vádolják.

 

 

 

 

 

 

A Vásárhelyi Hírekben képes tudósításban számoltunk be szeptember 23-án arról, hogy 17 óra körül egy hivatásos vadásztól érkezett bejelentés, hogy a 4422-es út mellett bálatűz van. 

Molnár Krisztina a Katasztrófavédelem sajtósa, elmondta, az Igási út 37-es kilométerszelvénynél keletkezett tűzhöz Makóról, Hódmezővásárhelyről, Szegedről és Orosházáról hivatásos, míg Földeákról önkéntes tűzoltók indultak nagy erőkkel a helyszínre, és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is kiment a tűzesethez.

Az elsőként kiérkezett egységek egyrészt a közeli erdőt védték avaroltóval, a földeáki önkéntesek az út felől akadályozták meg a tűz tovább terjedését, a makói tűzoltók az állattartó telepet védték vízsugarakkal.

A bálák, kazlak bontásához munkagépeket is használtak. 4 kazalba rakva 2400 bála égett, 2 kazlat sikerült megmenteni. A közelben nemcsak erdő, hanem állattartó telep is volt, de ezeket ne érte kár. Mint mondta, az éjjelre feltámadt igen erős szél gátolta az oltást, viszont a később elkezdődött eső segített. Másnap délelőtt az esetleges újra gyulladás megelőzés érdekében két tűzoltóegység felügyelte a maradványokat.

 

A kiérkező rendőrök a helyszín közelében igazoltattak egy zavartan viselkedő földeáki férfit, akinél két öngyújtót találtak. Őt a Makói Rendőrkapitányságra előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. A férfi vallomásában elismerte a bűncselekmény elkövetését. Ellene jelentős kárt okozó rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A 2400 szándékosan felgyújtott szalmabála tulajdonosának, egy hódmezővásárhelyi cégnek, mintegy 8 millió forint kárt okozott. A férfit a cselekmény elkövetése után a nyomozó hatóság őrizetbe vette, majd 2018 márciusáig bűnügyi felügyelet alatt állt.

 

Az ügyészség a 24 éves vádlottal szemben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását, valamint azt indítványozta, hogy a bíróság a felfüggesztés idejére rendelje el az elkövető pártfogó felügyeletét és kötelezze az okozott kár megtérítésére. Az elkövető a nyomozás során beismerő vallomást tett, ezért az ügyészség kezdeményezte, hogy a bíróság tárgyalás tartása nélkül, a beszerzett iratok alapján döntsön a bűnösség kérdésében - tudatta az ügyészség.

 
 
Forrás: Csongrád Megyei Főügyészség
VH
 

Olvassa el ezt is!

Az új vásárhelyi diákszínjátszó társulat színpadi bemutatkozása

Az új vásárhelyi diákszínjátszó társulat színpadi bemutatkozása

A DiSziz debütálásaként Egressy Zoltán népszerű tragikomédiáját, az egyik legtöbbet játszott kortárs színdarabot viszik színre Vásárhelyen.
Jövő ősszel már közlekedik a tram-train

Jövő ősszel már közlekedik a tram-train

A MÁV START Zrt. tájékoztatása szerint a hybrid tram-train járművekre az előzetes típusengedély anyagait március végén beadták az engedélyező hatóság részére.
Szórakoztató időtöltés a Vásárhelyi Levéltárban

Szórakoztató időtöltés a Vásárhelyi Levéltárban

A vásárhelyi játékosok tudásukat, ismereteiket ismét összemérhetik a helyi nevezetességekről, azok történetéről, illetve a helyi társadalmi élet egy-egy régebbi eseményéről.
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.