SportBalatonfüred következik

2015. május 3., vasárnap
 
Balatonfüred következik

Május 2-án Mexikóban a Hosszútávúszó Világkupán Risztov Éva a nyolcadik helyen végzett. A tavalyi berlini Európa-bajnokság óta ez volt az első 10 kilométeres próbatétele.

 

 

 

 

A mexikói Cozumelben orkánszerű szél és méteres hullámok fogadták a Hosszútávúszó Világkupa versenyzőit. 69 indulóval a nők csatája volt Magyarország számára az izgalmasabb, hiszen ez a Világkupa állomás egyben az első vb-válogató volt a magyaroknak, márpedig a két 10 km-es helyért a tavalyi Eb-n egyaránt ezüstöt szerző Risztov Éva és Olasz Anna, valamint a junior vb-aranyérmes Kiss Nikoletta harcolt.

 

Gellért Gábor a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársa a verseny előtt azt mondta, „Risztov, Olasz és Kiss eddig csak egy versenyen indult együtt, a tavalyi portugál nyílt bajnokságon. Az első tíz közé várok legalább két válogatottunkat, azt viszont még csak nem is sejtem, hogy milyen sorrend alakul ki közöttük. Egy biztos: aki győzne hármójuk közül, az se dőlhet hátra, mert egyelőre csak egy szakaszgyőzelmet ünnepelhet.”

 

Május 2-án Mexikóban Olasz Anna a negyedik, Risztov Éva pedig a nyolcadik helyen végzett. Egyébként Risztovnak a tavalyi berlini Európa-bajnokság óta ez volt az első 10 kilométeres próbatétele. Számára és Olasz Anna számára még izgalmasabbnak ígérkezik a Világkupa-széria következő állomása - amely történetesen Balatonfüreden lesz, június 20-án, a Magyar Úszás Napja keretében, amely egyszersmind a magyar vb-válogató második, mindent eldöntő felvonása is. Cozumel a kazanyi világbajnoki részvételre pályázó magyar hosszútávúszó nők első válogatója volt.

 

Kapcsolódó cikkünk:


Risztov Éva idén nagy kihívások elé néz

 

Olvassa el ezt is!

Idén is vásárhelyi az ország legjobbja

Idén is vásárhelyi az ország legjobbja

Mechatronika szakmában a gregusos Pálinkó Dávid Dezső lett az ország legjobbja. Április 29-én a Szakma Sztár Fesztivál zárónapján adták át az elismerést.
Itt az idei érettségi teljes menetrendje

Itt az idei érettségi teljes menetrendje

Május 4-án kezdődik, és június 26-ig tart a 2015-ös tavaszi érettségi időszak. Itt olvasható valamennyi vizsga időpontja. Vásárhelyen 623 diák tesz vizsgát.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.