SportBajnok lett a vásárhelyi Koczka Kézisuli csapata

2013. június 2., vasárnap
 
Bajnok lett a vásárhelyi Koczka Kézisuli csapata

Hátrányból felállva, drámai küzdelemben, hétméteresekkel bajnok lett a Koczka Kézisuli U7-es csapata június elsején Kecskeméten, az Erima Országos Kézilabda Gyermekbajnokság záró fordulójában.

 

 

 

 

A Badó László 1. régió döntőben 6 csapat vett részt, két hármas csoportban küzdöttek az együttesek az elődöntőbe jutásért. Utána keresztbe játszással dölt el, hogy ki játszik a bronzért, illetve mely együttesek az aranyért.

A döntőt Koczka Kézisuli játszotta és a Kecskeméti Sportiskola B csapata elleni drámai küzdelemben, hétméteresekkel nyerték meg. A csapatonkénti 3-3 büntető lövésben, egyedül Ombódi Balázs talált a kapuba, mely gólnak köszönhetően lettek bajnokok.

 

A bajnokcsapat névsora: Csaba Gergely, Jelencsik Péter, Kis Gergely, Kovács Viktor, Lőkös Bálint, Nagy Zsigmond, Ombódi Balázs, Rákos Dániel 

 

Koczka Gergő: Fantasztikus ami történt velünk, az egyesület első évében hihetetlen ez a siker. Igazi csapatként, az idény legjobb játékával győztünk. Köszönjük mindenkinek az egész éves segítséget, a szurkolást! Június 16-án hazai pályán újból győzni szeretnénk, számítunk mindenki biztatására!

 

Eredmények:



Csoportmérkőzések


Koczka Kézisuli - Kecskeméti Sportiskola A 11:9
Kecskeméti Sportiskola C - Koczka Kézisuli 8:12


Elődöntő

Koczka Kézisuli - Gézengúz UKC Kalocsa 22:8

Döntő

Kecskeméti Sportiskola B - Koczka Kézisuli 10:10
(hétméteresekkel: 0-1)

A bajnokság kecskeméti döntőjének végeredménye:


1. Koczka Kézisuli
2. Kecskeméti Sportiskola B
3. Kecskeméti Sportiskola A

 

A díjak átadása június 16-án Hódmezővásárhelyen, a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola sportcsarnokában megrendezésre kerülő 2. döntőben lesz.

 
 
Forrás: Koczka Kézisuli
 

Olvassa el ezt is!

Gyermek sakkverseny a Németh Lászlóban

Gyermek sakkverseny a Németh Lászlóban

Május 30-án a Tatár-Kis Szabolcs nemzetközi mester irányításával versenyt rendeztek.
Mindenki dalra fakadhat

Mindenki dalra fakadhat

A vásárhelyi iskolák is megkapták azt a levelet, amelyben ösztönzik az iskolaigazgatókat, hogy énekeljék minél többen a Nemzeti Összetartozás Napján az Összetartozás Dalát. Videóval!
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.