SportAz utolsó öt percben dőlt el a végeredmény

2021. november 14., vasárnap
 
Az utolsó öt percben dőlt el a végeredmény

Hiába vezetett egészen a véghajráig, vereséget szenvedett a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli felnőttcsapata az NB I/B Zöld csoportjának 8. fordulójában a Tiszaújváros vendégeként.

 

 

 

 

 

 

A játéknapot megelőzően a tiszaújvárosiak 2-5-ös mérleggel a tabella 12. helyét foglalták el, míg a 9. Kosársuli (3 győzelem, 4 vereség) úgy várhatta a találkozót, hogy idegenben még nem nyert ebben a szezonban. A múlt hétvégi, Bonyhád elleni szép győzelem kellő önbizalmat adhatott a rossz sorozat megtörésére, ráadásul Vejinovicon kívül mindenki játékra kész állapotban léphetett pályára.

 

Ennek szellemében fantasztikusan, 9-0-s rohammal kezdődött vásárhelyi szempontból a meccs, és noha a Tiszaújváros a korábban évekig a Kosársuliban játszó Drahos vezetésével igyekezett tartani a lépést, ez a különbség majd’ az egész mérkőzést meghatározta. A kezdőötös Bálinttal kiegészülve nagyon jól kapta el a ritmust támadásban és védekezésben is, Bodócsi és Varga Zalán jóvoltából a triplák is ültek, így stabil, tizenegy pontos Kosársuli-előnnyel zárult az első negyed (20-31).

 

A második negyed első fele eléggé pontszegényen alakult, ám a legkritikusabb pillanatokból rendre jobban sikerült kijönni: amikor a tiszaújvárosiaknak megvolt a lehetőségük, hogy a hátrányt ledolgozzák, netalántán maguk javára fordítsák az állást, mindig jött valaki, aki egy-egy támadólepattanóval vagy kosárral „közbeszóljon”. A félidő Varga Zalán hármasával, 44-38-as vásárhelyi vezetéssel végződött.

A szünetet követően ismét Varga Zalán jeleskedett triplákkal, majd amikor állandósulni látszott az öt pont körüli különbség, Bálint másfél perc alatt szerzett hat pontjának is köszönhetően ismét tíz fölé nőtt az előny.

63-54-el kezdődött az utolsó negyed, majd a 35. percben úgy tűnt, eldőltek a dolgok, hisz Varga Ákos kettese után 74-60-ra vezetett a Kosársuli. Ekkor azonban valami megtört, és hirtelen a kontrollált, félig-meddig már megnyert meccs teljesen a feje tetejére fordult: a támadójáték teljesen szétesett, Drahos pedig nagyon megtalálta a dobóformáját, és az asszisztokban jeleskedő Frikkerrel karöltve megkezdte a felzárkózást. Hiába kért időt kétszer is Utasi Gábor, egy hirtelen jött 13-0-s szériával egy pontra zárkózott a Tiszaújváros a 38. percre (73-74), majd hiába szórt újabb triplát Varga Zalán, innen rendre jöttek a hibák, míg a tiszaújvárosiak köszönték a lehetőségeket és 9-0-s rohammal (73-77-ről 82-77) lezárták, egyben megnyerték a meccset. Drahos az utolsó öt percben 16 pontot és négy lepattanót jegyzett, míg a Kosársulinak a hajrában történt rövidzárlat mellett a kihagyott büntetők (23-ból 12 értékesített, 11 kihagyott) fájhatnak igazán.

 

NB I/B Zöld csoport, 8. forduló:

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK-Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli 82-77 (20-31, 18-13, 16-19, 28-14)

Tiszaújvárosi Sportcentrum Játékcsarnok. Vezette: Szilágyi, Sentényi, Ntasis

 

Tiszaújváros: Drahos 26/12, Molnár 9/9, Kovács 4, Gerőcs 12/6, Zmijarevic 7
Cserék: Asszú Ár. 11, Asszú Ád. -, Hajdú 3/3, Frikker 8, Szabó -, Drizner -, Szilasi 2
Vezetőedző: Siska János

Kosársuli: Pavlovic 11, Varga Z. 21/18, Bodócsi 10/6, Varga Á. 12, Burko 4
Cserék: Bálint 14/6, Kovacevic 4, Borbáth 1, Molnár -
Edző: Utasi Gábor

 

Utasi Gábor értékelése: „Harmincöt percig kontrolláltuk a meccset, de az utolsó öt percben nem tudom, mi történt. Vissza kell nézni, hogy hol rontottuk el. Megpróbáljuk kijavítani a hibákat, és jobban kell koncentrálnunk a végjátékban, hogy az ilyen mérkőzéseket meg tudjuk nyerni.”

 

Az U20-as csapat megszerezte zsinórban az ötödik sikerét, így egyre feljebb lépked a tabellán. 52-42-es félidőt követően remekül alakult a meccs második fele, és végül magabiztos, 110-74-es Kosársuli-győzelem született, amelyből hatan is kétszámjegyű ponttal vették ki a részüket, Megyesi pedig dupla-dupláig (19 pont, 12 lepattanó) jutott.

 

Folytatás jövő pénteken, november 19-én hazai pályán, a Békés ellen.

 
 
VH-Nagy Benjamin
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 52. hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 52. hét

Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Lakapcsolták a vásárhelyi betörő triót

Lakapcsolták a vásárhelyi betörő triót

A különleges rendőri egység tagjai a lakhelyükön fogták el a 29 éves ikerpárt és 30 éves társukat, akik egy vásárhelyi családi házba törtek be.
Hódmezővásárhelyi ételek nyomában

Hódmezővásárhelyi ételek nyomában

Egyik közkedvelt zöldségféle volt és manapság is az a tök. Elmondhatjuk, hogy a tök reneszánszát éli, és nem csak Stájerországban és az Őrségben, de a Dél-alföldön is.
Ingyenes start november 29-én

Ingyenes start november 29-én

A november végétől kezdődően összegyűjtött műszaki és utasforgalmi tapasztalatok alapján alakítják ki a végleges menetrendet, amely március 15-től lép életbe.
 

És ezt már olvasta?

Egy étvágygerjesztő program szombatra
Egy étvágygerjesztő program szombatra Szeptember 13-án ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja. A gasztronómiai esemény a dr. Rapcsák András sétálóutcán, a BFMK előtt és az Almáskertben lesz. Részletes program.
 
Kick-box magyar bajnok lett Zsarkó Dániel Péter
Kick-box magyar bajnok lett Zsarkó Dániel Péter A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat vezetője kiválóan szerepelt, bekerült a VB-re induló magyar nemzeti válogatottba.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 34. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Ismét pályázik a kastélyra a vásárhelyi önkormányzat
Ismét pályázik a kastélyra a vásárhelyi önkormányzat Márki-Zay Péter polgármester úgy fogalmazott: „ezt a küzdelmet nem adjuk föl, nem fogjuk engedni azt, hogy a sok másik ellopott kastély után a szabadkígyósit is ellopják”.
 
Tanévnyitó az MGK-n
Tanévnyitó az MGK-n Általános és pótfelvételi eljárás, valamint a nemzetközi felvételi eljárás végén 253 hallgató nyert felvételt a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karára.
 
Iskolakezdéskor is van jó megoldás
Iskolakezdéskor is van jó megoldás Csaknem 400.000 diák tanul(t) már a Matek Oázis segítségével. A szülők, diákok visszejelzése szerint is megoldást jelentő, könnyen elérhető, és nem kell hozzá különóra.
 
Különleges vendég Vásárhelyen
Különleges vendég Vásárhelyen

Szeptember 3-án délelőtt Márki-Zay Péter polgármester fogadta a Városházán Ukrajna budapesti nagykövetét.