SportAz U8-as befejezte, az U7-es a döntőben

2013. május 6., hétfő
 
Az U8-as befejezte, az U7-es a döntőben

A Badó László régió döntőjében az ötödik helyen végzett a Kocka Kézisuli U8-as csapata. Az egyesület honlapján olvasható beszámoló szerint, április 27-én Lajosmizsén két vereséggel kezdtek, a Kecel KC és a Pick Szeged ellen, az előbbi mérkőzésen mindössze egyetlen góllal veszítettek.

 

 

 

 

Az U8-as fiúcsapat az ötödik helyért folytatott küzdelemben viszont magabiztos különbséggel győzött a Kecskeméti Sportiskola ellen.

 

Az Erima Országos Kézilabda Gyermek-bajnokság Lajosmizsén megrendezett döntőjén, az egyesület első évében még nem volt reális esély az eddigieknél is nagyobb bravúr véghezvitelére, olvasható az egyesület honlapján.

 

Az U8-as csapat ötödik helyét kárpótolhatja az Erima Országos Kézilabda Gyermek-bajnokságban a döntőbe jutott U7-es csapat, amely az elsőség kiharcolásáért léphet pályára június elsején. A Koczka Kézisuli nyerte a döntő rendezési jogát, ezzel a hazai pálya előnye és sok szurkoló segítheti a vásárhelyi egyesület csapatának helytállását.

 

Olvassa el ezt is!

Ballagás 2013 – Németh László Gimnázium

Ballagás 2013 – Németh László Gimnázium

Május 4-én szombaton, a többi vásárhelyi középiskolához hasonlóan a Németh László Gimnáziumban is elballagtak a végzősök. Három osztály kilencven tanulója búcsúzott az alma matertől. Képekkel!
Olimpia Vívóközpont lesz Hódmezővásárhelyen?

Olimpia Vívóközpont lesz Hódmezővásárhelyen?

Polgár Pál: A tatai, a mátraházi és a dunavarsányi olimpiai felkészülési központok sora, a hódmezővásárhelyivel bővülne. A kadett, a junior és a felnőtt sportolók egyik felkészítő bázisa lehet.
A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll

A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll

A Pénügyőr győzelmekkel, a Kosársuli vereségsorozattal. A két csapat ellentétes előjelekkel várhatta az alapszakasz második félidejét.
Jövőre 114 millóval többet fizet Vásárhely

Jövőre 114 millóval többet fizet Vásárhely

Szolidaritási hozzájárulást 2017 óta kötelesek fizetni a települések, az egy főre jutó iparűzési adó mértéke alapján.
 

És ezt már olvasta?

Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása
Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása Mintegy kétszáz alkotást felvonultató kiállítás nyílt szombaton az Alföldi Galériában és Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 1. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Várják a javaslatokat
Várják a javaslatokat Jelölés 'Hódmezővásárhely díszpolgára', 'Pro Urbe', valamint 'Signum Urbis Honorantis' kitüntetés adományozására.
 
Nyári gumival hóesésben
Nyári gumival hóesésben A felelőtlenség többszörös bajt eredményez, az emiatt balesetet szenvedő vétlen autósoknak és a kárelhárítást végző tűzoltóknak.
 
Az újév első babája Vásárhelyen
Az újév első babája Vásárhelyen Január elsején reggel 9:25-kor látta meg a napvilágot Hódmezővásárhely idei első újszülöttje.
 
Ünnepnapok, pihenőnapok 2026-ban
Ünnepnapok, pihenőnapok 2026-ban 2026-ban ismét 3 munkanapot helyeznek át, így hosszúhétvégékké egészítenek ki ünnepnapokat. Például a 2026-os év egy négynapos hosszúhétvégével fog kezdődni.
 
Retro - Hódmezővásárhelyi Szilveszter 1962
Retro - Hódmezővásárhelyi Szilveszter 1962 A 60-as évek Vásárhelyen. A vendéglátóhelyeket telt ház és hatalmas fogyasztás jellemezte, százával pukkantak a pezsgősüvegek és remek hangulat uralkodott.