SportAz ötödik helyen fejezte be a HLKC

2015. május 18., hétfő
 
Az ötödik helyen fejezte be a HLKC

A HLKC Felnőtt és junior csapat sikeresen, kettős győzelemmel búcsúzott az NBII-es bajnokságtól.

 

 

 


Az utolsó fordulóban Békéscsabára látogattak, a Csorvási SK vendégeként azzal a tudattal léphettek pályára a lányok, hogy sem a felnőtt, sem a junior csapat végső helyezését nem befolyásolja a mérkőzés. Ettől függetlenül természetesen győztes meccsel kívántak a lányok elbúcsúzni az évtől. A felnőtt csapat az ötödik helyen, a junior a negyedik helyen végzett.

A felnőtt mérkőzésen, ahogyan várható volt a gyors, dinamikus kézilabdát játszó hazaiak ellen nem volt könnyű dolga a vásárhelyieknek. Végig vezették a találkozón, de a csorvásiak jól “tapadtak” rájuk. A mérkőzés 50. percében (21-23) azonban az addig is jól és gólerősen játszó Szabó, Németh, Tószegi hármas vezetésével végleg leszakították ellenfelüket, és megérdemelt győzelmet arattak.

 

NBII Dél-Kelet csoport női felnőtt kézilabda bajnokság – 18. forduló
Békéscsaba, 50 néző


Csorvási SK – Hódmezővásárhelyi LKC 23-27 (11-12)


Jv: Járdi Ádám, Turák Lajos
Versenybíró: Medovarszki Pál

HLKC: Kothencz – Hegyi 4, Tószegi 7, Németh 6, Szőke 1, Rozmann 1, Miklós 1, Cs: Balogh (k), Krumesz, Sajtos, Kecskeméti 1, Fürcht, Szabó 6
Edző: Gaál Adrienn

Gaál Adrienn edző: “Sajnos s célkitűzésünket nem sikerült teljesíteni, hiszen dobogón szerettünk volna végezni. Ettől függetlenül örülök, hogy győzelemmel zártuk a bajnokságot a kifejezetten tetszetősen játszó csorvásiak ellen!”

 

Junior


Csorvási SK – Hódmezővásárhelyi LKC 15-31 (7-16)


Jv: Járdi Ádám, Turák Lajos

HLKC: Balogh – Sajtos 9, Szabó 2, Kecskeméti 1, Fürcht 6, Rozmann 3, Krumesz 2, Cs: Kalmár (k), Tószegi 2, Kálló, 1, Szöllősi 3, Földesi 1, Tarján 1
Mb. edző: Áncsán István

 

Áncsán István: “Soha nem látott összeállításban léptünk pályára, hiszen az alap-csapat gerince a hétvégi serdülő Országos Döntőn szerepelt. A “nagyok” megfelelő mentalitással és alázattal segítették a most bemutatkozó fiatalokat. Összességében jó játékkal, ilyen arányban is megérdemelten győztük le csorvásiakat!”

 

Olvassa el ezt is!

Sikeres lehet az adakozás

Sikeres lehet az adakozás

Vásárhely lakossága és a képviselők, városvezetők adakozásának hála, lehet hogy a gyerekek hamarosan már az új óvodában ropják a táncot.
SZIN-esedik az előadók névsora

SZIN-esedik az előadók névsora

Folyamatosan bővül a fellépők sora. Május 15. és 25. között rendezik Szegeden a Borfesztivált, amelyen lehetőség nyílik a kedvezményes bérlet megvásárlására.
Vásárhelyen született Antal Imre

Vásárhelyen született Antal Imre

Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.