GazdaságAz összes portéka egyedi készítésű

2013. november 29., péntek
 
Az összes portéka egyedi készítésű

A Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft. Hímzőműhelye is részt vesz a december 2-án a Szegeden nyíló Segítő Vásáron.

 

 

 

A Csongrád Megyei Kormányhivatal Rehabilitációs Szakigazgatási Szerve egynapos rendezvényén a Megyeháza aulájában 13 kiállítónak teremt lehetőséget arra, hogy bemutassa és árulja saját készítésű dísztárgyait.  A tárlatot B. Nagy László kormánymegbízott, és Szabóné Janó Gabriella, a SZITI Mentálhigiénés Egyesület elnöke nyitja meg december 2-án reggel fél kilenckor.

Csipkeékszer, nemez, gyertya, szappan és ruházat – csak néhány ízelítő annak a 13 kiállítónak a kínálatából, akik hétfőn saját portékájukkal, kézműves termékeikkel jelen lesznek a Csongrád Megyei Kormányhivatal Rehabilitációs Szakigazgatási Szerve által szervezett Segítő vásáron. Varga Márta a Varga Márta a Csongrád Megyei Kormányhivatal kommunikációs vezetője a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a kiállítás és vásár ötlete abból adódott, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma által létrehozott Segítő Vásár elnevezésű, országos programban kizárólag akkreditált foglalkoztatók vehetnek részt, melyek nagy számban foglalkoztatnak megváltozott munkaképességű személyeket. A megyeházi vásárnak éppen az a célja, hogy lehetőséget teremtsen a Csongrád megyei fogyatékkal élő, megváltozott munkaképességű, kisvállalkozóként, egyéni vállalkozóként dolgozó kézművesek illetve iparosok számára is a vásározásra, és hogy bizonyíthassák: éppen olyan értékes termékeket tudnak előállítani, mint egészséges embertársaik.

 

A kiállítás azért egynapos, mert az árusoknak nincsenek felhalmozott készleteik. A munkák mindegyike egyedi darab. Az árusok között lesz, országosan elismert nagyobb foglalkoztató is, mint például a Szegedi SZEFO Zrt., vagy a Hódmezővásárhelyi Városellátó Kft.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kupagyőztes a Hód Úszó SE

Kupagyőztes a Hód Úszó SE

A verseny történetének legnépesebb mezőnye gyűlt össze a november 23-24-én megrendezett Hód Kupa Nemzetközi Úszóversenyen. A Vásárhelyi Hírek a verseny értékelésére kérte az edzőket!
A régészkedő pulykák híressé tették Szikáncsot

A régészkedő pulykák híressé tették Szikáncsot

Végre a vásárhelyiek is megtekinthetik a hat és fél kilogrammos aranylelet egy részét a januárban nyíló kiállításon. A lelet megtalálásának nem mindennapi története!
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...