Kultúra, oktatásAz időbeni folyamatok megragadása

2015. április 22., szerda
 
Az időbeni folyamatok megragadása

77. születésnapját ünnepelte januárban a vásárhelyi festőművész, Hézső Ferenc festőművész, akinek alkotásaiból nyílik kiállítás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon április 23-án 17 órakor.

 

 

 

Az elmúlt években hagyománnyá vált, hogy a megyei jogú város kapitánysága a Rendőrség Napja alkalmából neves helyi alkotók tárlatainak ad helyt.

 

A tárlatot Almási István polgármester méltató szavai után dr. Nagy Imre múzeumigazgató

nyitja meg. Közreműködnek: Borsos Annamária és Zoltán Péter művésztanárok. A tárlat május közepéig tekinthető meg hivatali munkaidőben.

 

A Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanári és festői diplomát szerzett, Újvároson kezdett tanítani, majd 1966–1975 között a vásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban, 1975-től a szegedi tanárképző főiskolán dolgozott a rajz tanszéken. Utóbbi intézményben 1982–1992 között tanszékvezető, 1984–1987 között főigazgató-helyettes.

Műveivel eljutott az ország szinte minden városába, Szegeden és Vásárhelyen rendszeresek voltak kiállításai, az Őszi Tárlaton 1961-től, 52 éve szerepel, 1974-ben megkapta annak fődíját, a Tornyai-plakettet. Egy évvel később Munkácsy-díjat vehetett át.

 

Hézső Ferenc munkássága egy sajátos világlátást tükröz, amely az ember és a természet kapcsolatának bonyolult viszonyairól a civilizáció és a társadalmi kapcsolatok módosulásairól, az időbeni folyamatok megragadásán keresztül próbál feltárni rétegeket és ezek felmutatásával formálni ismereteinket: önmagunkról, környezetünkről és távolabbi terveinkről.

 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyen is nyalakodhatunk

Vásárhelyen is nyalakodhatunk

Még bő két hét és felvirrad a fagylaltimádók piros betűs napja. Vásárhelyen május 8-án a Fagylalt Napján féláron eddig két helyen már biztos hogy fagyizhatunk.
Eötvös Nap osztályteremben és színpadon

Eötvös Nap osztályteremben és színpadon

A Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző hagyományos Eötvös napját és Eötvösös Tehetségek Délutánját tartotta április 21-én. Képekkel!
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.