GazdaságAz év végére elkészül

2018. február 13., kedd
 
Az év végére elkészül

Kezdődik a 47-es főút keleti elkerülő szakaszának kivitelezése Hódmezővásárhelyen, az 1,8 milliárd forintos beruházás kivitelezési szerződését február 13-án, kedden írták alá Hódmezővásárhelyen, a Városházán.

 

 

 

 


 

Hegedűs Zoltán alpolgármester elmondta, Hódmezővásárhely központján naponta 18-20 ezres tranzitforgalom halad keresztül. A járművek nagy része a 47-es főút északi szakaszának március 29-i átadását követően már el tudja kerülni a belvárost.

Jelentős tranzitforgalmat jelent azonban az az északi irányból érkező naponta több száz tehergépjármű, amely az ipari parkba tart - közölte a politikus.

 

A hódmezővásárhelyi önkormányzat a területi operatív programban pályázott a keleti elkerülő út építésére, amely a 47-es utat kapcsolja össze az Erzsébeti úttal, amelynek elkészültével teljessé válik a Hódmezővásárhely belterületét tehermentesítő körgyűrű.

Juhász Lóránt, a kivitelező Délút Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a 3,2 kilométeres úton építése során három körforgalmi csomópont és egy vasúti kereszteződést alakítanak ki. Az építési munkákat a jövő héten elkezdik, és a tervek szerint az utat ősszel vagy legkésőbb az év végén át is adhatják a forgalomnak.

 

Mint arról többször írtunk a Kormány 2016 július 13-én kiadott határozata értelmében Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata  részére 1 milliárd 840 millió forintot ad a 3,175 km hosszú, 11,5 kN tengelyterhelésre (vagyis kamionokra) méretezett keleti elkerülő útszakasz megépítésére.

Az új elkerülő út 47. számú főúttal és a 4421. jelű összekötő úttal alkotott csomópontjai körforgalmú csomópontként épülnek meg, a lakott területeken átmenő szakaszán közvilágítást építenek ki, valamint a kerékpáros közlekedés biztonságos átvezetését is biztosítják. Az új út megépítésével csökken a város keleti iparterületei felé irányuló átmenő forgalom a belvárosi térségben.

Várhatóan elsősorban jelentősen lecsökken a Kálvin téren, Bajcsy-Zsilinszky utcán, a Síp utcán, a  vasúti átjárón keresztül haladó kamionforgalom.
 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

A terhelési próba kulisszatitkai

A terhelési próba kulisszatitkai

A Colas és a Délút által épített hódmezővásárhelyi elkerülőn március végén már közlekedhetnek az autósok, Már elemzik a híd próbaterhelését. Látványos képekkel!
Épülhet a templom a Kertvárosban

Épülhet a templom a Kertvárosban

Az új épület befelé a katolikus általános iskola kápolnájaként, kifelé a városrész templomaként működik. Látványtervekkel!
Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 

És ezt már olvasta?

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.

 
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve Emlékek a város életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumában szinte végikövethető a város élete 2005-től napjainkig. Idézzünk fel néhány dátumot, az események képeivel.