BulvárEgyre több áldozatot szed a látnokzsálya

2014. december 13., szombat
 
Egyre több áldozatot szed a látnokzsálya

A látnokzsályát dohánnyal keverve szívják el, nagyobb dózisban hallucinációkat de akár eszméletzavart okozhat. A Hódmezővásárhelyi Corvin Mátyás Szakképzőbe az elmúlt hetekben több alkalommal is mentőt kellett hívni.

 

 

 

 

Sok szülő joggal panaszkodik, hogy a gyerekek, fiatalok számára a klasszikus értelemben vett példaképek ledegradálódtak a magamutogató, sokszor alulművelt TV-s celebekre, botrány-sztárocskákra. Talán lehet némi igazuk, mert éppen egy - a bulvárlapok címlapján naponta szereplő, inkább megbotránkoztató polgárpukkasztásról híres - énekesnő "tett sokat" Magyarországon is egy új drog nemkívánatos népszerűsítéséért.  

 

2010 decemberében került a rivaldafénybe a salvia divinorum, vagyis a látnokzsálya, amikor egy amatőr videón  Miley Cyrus salviát szív. Ebben önmagában persze semmi újdonság nincs, hiszen a látnokzsályát részben épp a használókról készült felvételek tették népszerűvé Európában és Észak-Amerikában, sőt a médiában gyakran – a Mexikóban őshonos növény évezredes tradicionális alkalmazásának ellenére – egyenesen YouTube drognak nevezik.

Az olykor "látnokok zsályája" vagy "jósok zsályája" néven emlegetett hallucinogén drog illegálissá nyilvánítása folyamatban van Kanadában, az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Japánban és több Európai országban betiltották. Magyarországon szintén felkerült a tiltott szerek listájára. 

Ettől függetlenül grammonként 1000 forintért hozzá lehet jutni. Az persze kérdéses, hogy honnan szerezték azok a diákok, akik rosszul lettek tőle, és mentőt kellett hívni a Corvin Mátyás Szakképző Iskolába, az elmúlt hetekben többször is.

Túri Mihály, az Országos Mentőszolgálat Dél-alföldi Regionális szervezetének vezető mentőtisztje tájékoztatása szerint az elmúlt időszakban többször vonultak az intézménybe. Mint megtudtuk, az elmúlt években több fiatalt vittek már a mentők kórházba. Nemrég Kecskeméten, (ahol egy terjesztőt is őrizetbe vettek), de például egy alkalommal Kunfehértón, ahol egyszerre nyolc, 15-18 éves fiatalhoz szédülés, fejfájás és hányinger miatt hívták a mentőket a nevelők, és az egyik fiatalnál eszméletzavar is jelentkezett.

A látnokzsályát dohánnyal keverve szívják el, ám a szakemberek óva intenek a használatától: pánikot, félelemérzetet és nagyobb dózisban hallucinációkat okozhat. Egyetlen „előnye”, hogy viszonylag rövid idő alatt, általában egy órán belül kiürül a szervezetből.

 


A látnokzsálya vagy jósmenta - nem keverendő össze az orvosi zsályával - (Salvia divinorum) az árvacsalánfélék (Lamiaceae) családjába, a zsálya (Salvia) nemzetségbe tartozó lágy szárú növényfaj. Dél-Mexikóban honos. Pszichoaktív; leveleit fogyasztják nyersen, de szívják vízipipából is. Fő hatóanyaga, a Salvinorin A igen erősen pszichoaktív diterpén, aminek hatásmechanizmusa a többi ismert pszichoaktív vegyületétől lényegesen különbözik (κ-opioid receptor-antagonista). A leveleket extrahálva Salvinorin-A-t tartalmazó folyadékokat is előállítanak. A hazai kertészetekben dísznövényként Salvia néven árult dísznövények többsége más zsályafajok képviselője — de egyes helyeken szabályos, Salvia divinorum jelöléssel a látnokzsálya is kapható, ezért hazai használata is terjed.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nyolc nyert meccsel az élen

Nyolc nyert meccsel az élen

A harmadik helyezett Tiszaújváros otthonában sem szakadt meg a Vásárhelyi Kosársuli győzelmi sorozata. A kék-sárgák a tabella élén állnak az NBI B csoportban.
Orbánék terve céltévesztett

Orbánék terve céltévesztett

A Megyei Jogú Városok Szövetsége egyhangúlag elfogadott határozatában arra kéri a kormányt, hogy ne terjessze ki az úthasználati díjat. Vásárhely is aláírta.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása

Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása

Mintegy kétszáz alkotást felvonultató kiállítás nyílt szombaton az Alföldi Galériában és Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
 

És ezt már olvasta?

A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.
 
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026 Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.