BulvárAz Erdélybe utazóknak jó hír

2015. december 23., szerda
 
Az Erdélybe utazóknak jó hír

Megnyílt a dél-erdélyi autópálya Temesvár-Lugos szakasza - közölte szerda a román Autópályák és Országutak Országos Társasága (CNADNR). 

 

 

 

    

December 23-án 18 órától járható a 25 kilométeres pályaszakasz, amely a gyorsforgalmi út két - már korábban átadott - szakaszát köti össze, így a Csanádpalota-Nagylak határátkelőhelytől 142 kilométert lehet autópályán haladni Erdélyben. Az autópálya eddig a Temes megyei Traian Vuia településig tartott, onnan 104 kilométert kellett országúton haladni Déváig, ahol ismét rá lehetett kanyarodni a dél-erdélyi autópálya korábban megépített szakaszára. 
    

A CNADNR közlése szerint a megnyíló pályaszakaszt hét hónappal a megszabott határidő előtt készítette el az olasz Tirrena Scavi SpA - Societa Italiana Per Condotte D'acqua SpA társaságok konzorciuma. Az útépítés ÁFA nélkül 423,35 millió lejbe (29,63 milliárd forintba) került. Az összeg 85 százalékát az Európai Unió, 15 százalékát a román állam biztosította. 
    

Az útszakasz átadásával tehermentesülhet a Maros völgyén haladó E68-as országút Arad és Marosillye (Ilia) közötti szakasza. A Brassó vagy Bukarest felé tartó nemzetközi fuvarozók ugyanis eddig ezt az utat vették igénybe a Temesvárt is érintő hosszabb útvonal helyett, amelynek csak kis szakaszát lehetett autópályán megtenni. 
    

A dél-erdélyi pálya a IV. páneurópai folyosó része.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Új kihívások Európa és Magyarország határán

Új kihívások Európa és Magyarország határán

A Magyar Honvédség 100 katonája vehetett át Migrációs Válsághelyzet Kezeléséért Szolgálati Jelet a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós Laktanyában december 23-án, szerdán. Képekkel!
Mit hallasz: száncsengő vagy vészcsengő szól?

Mit hallasz: száncsengő vagy vészcsengő szól?

Érzelmi túlterhelést okoz a megfelelési kényszer is: ha elhiszed, hogy Karácsony alkalmából mindenkit boldoggá kell tenned. Pedig van megoldás!
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.