Kultúra, oktatásAz énekművészet értéke

2014. március 10., hétfő
 

Március 10-én a Péczely Attila Zeneiskola magánének tanszaka  koncertet rendezett a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

 

Fotók: Damó Adrienn ( VH© )

 

 

Az egyórás koncerten 20-nál több dal csendült fel a tanszak növendékeinek tolmácsolásában. Felkészítő tanárok: Károlyfalvi Krisztina, Kónya Krisztina és Bátki Fazekas Zoltán. A koncerten zongorán közreműködtek: Borsos Annamária és Lauer Ágnes.

 

A koncerten átadták az idei Gyűrű-díjat. Most már kilencéves hagyomány, hogy a Kenéz Ernő és Kenéz Heka Etelka Ének - Zenei Alapítvány minden évben ambíciói és szorgalma alapján az énekművészet egy tehetséges fiatalját egy aranygyűrűvel jutalmazza.  

Idén a 19 éves hódmezővásárhelyi Bálint Anita, a Szegedi Tudományegyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola végzős növendéke kapta a 2014. évi Gyűrű-díjat.

A hódmezővásárhelyi zenei élet jeles személyisége, a kuratórium elnöke, Berei Erzsébet a Vásárhelyi Híreknek elmondta a vásárhelyi Bálint Anita a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolába járt. Iskolás évei alatt többször volt népdaléneklési verseny díjazottja. 2013-ban érettségizett a Vántus István Zeneművészeti Szakközépiskolában. A magánének tanszakon 2009 óta Hadobásné Bálint Zsuzsanna a tanárnője. Az idén felvételizik a Konzervatórium magánének szakára. Az utóbbi években rendszeresen fellép Temesváron és Szabadkán, ahol 2012-ben a magánének versenyen különdíjban részesült.

 

Kenéz Heka Etelka, a díj alapítója az idei gyűrűvel kapcsolatos kérdésünkre elmondta, a Budapesten készíttetett ékszer 18 karátos kígyót formázó közepén igazgyönggyel díszített aranygyűrűt. Mint mondta, a díjat minden évben a kuratórium mérlegelése alapján adják. A döntést maximálisan akceptálja, abba nem kíván beleszólni. Hozzátette nem a gyűrű valós értéke, hanem az énekművészet iránti elkötelezettség az igazi értéke a díjnak.    

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Tavaszi méregtelenítés

Tavaszi méregtelenítés

Az egyik legjobb módja a megtisztulásnak, ha egy komplett méregtelenítő kúrába kezdünk! Ötletek.

Lázár: miénk lesz a legversenyképesebb gazdaság

Lázár: miénk lesz a legversenyképesebb gazdaság

A kormánynak az a fő célkitűzése, hogy Magyarország a legversenyképesebb gazdaság legyen, a legolcsóbb energiával, megerősített kkv-szektorral - mondta március 8-án Makón
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...