Kultúra, oktatásAz Emlékpontban mutatták be a Trianoni Szemle legújabb számát

2019. július 7., vasárnap
 
Az Emlékpontban mutatták be a Trianoni Szemle legújabb számát

A Trianon Kutatóintézetet 2007-ben hozták létre irodalmárok és történészek, s rá két évre, 2009-ben jelent meg a Trianoni Szemle első száma, amelynek 11. évfolyamának első félévi számát vasárnap délután mutatták be a hódmezővásárhelyi Emlékpontban.

 

 

 

 

 


A lap küldetéséről szólva Szidiropulosz Archimédesz főszerkesztő elmondta: amikor két évtizede elkezdetett a trianoni békediktátum kérdésével foglalkozni, az általa együttműködésre felkért szakemberek visszautasították ajánlatát tartva annak következményeitől, vagy tájékozatlanságuk miatt. Ma egyre többen vannak tisztában a békediktátum következményeivel és máig tartó hatásaival, amely részben a nemzeti összetartozás napjának 2010 óta történő megemlékezéseinek is köszönhető, de ma is sokan vannak, akik nincsenek tisztában a kérdés jelentőségével.

 

A most bemutatott lapszámban, amelyet a főszerkesztő mellett Domonkos László újságíró, Medvigy Endre irodalomtörténész és Kolczonay Katalin szerkesztő ismertetett, külön fejezet foglalkozik a tanácsköztársaság száz évvel ezelőtti napjaival, amelyben Prohászka Ottokár és Tormay Cécile műveiből vett idézetek mellett Pilhál György Szamuely Tiborról megfogalmazott írása is olvasható.

 

A rovatban jelent meg P. Ábrahám Dezső cikke Stromfeld Aurélról, aki sem baloldali, sem kommunista nem volt. A köztársasági elnök, Károlyi Mihály 1919-ben őt kérte fel, hogy szervezze meg a magyar hadsereget, amelyet néhány hónappal korábban züllesztettek szét, amelynek köszönhetően a határok védelme nélkül álló országba akadálytalanul törhettek be a román csapatok, megszállva Budapestet, s Győrig és Pápáig eljutva, megalázva a magyarokat.

 

Ebben a helyzetben szervezte meg Stromfeld a hadsereget, amely a Felvidéken bár sikereket ért el  hadjárata során, azonban erre a tanácsköztársaság kommunista diktatúrája idején került sor, ezt a nemzetközi közvélemény elítélte, s bukásra volt ítélve.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Nyár - kánikula - strandolás - fülgyulladás

Nyár - kánikula - strandolás - fülgyulladás

A nyári szezonban a legtöbben a nyaralással és talán a vízparti kikapcsolódással foglalatoskodunk, mintsem a betegségekkel. Pedig jobb lenne erre is figyelni.
Új dékán a Mezőgazdasági Kar élén

Új dékán a Mezőgazdasági Kar élén

Július elsejétől az agrárképzés iránti elkötelezettségét másfél évtizede bizonyító, sokoldalú egyetemi docens kapott vezetői kinevezést Rovó László rektortól.

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 
Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.