Kultúra, oktatásAz Emlékpontban is megkezdődött a tanév

2011. szeptember 8., csütörtök
 

Tavaly közel ötszáz diák vehetett részt egy-egy különleges történelemórán, aminek a helyszínét, a tanytárgyhoz legjobban illő, Emlékpont Múzeum adta. A rendkívüli tanórák idén is folytatódnak, a tervek szerint 16 középiskola és több általános iskolás csoport ül be a konferenciaterembe minden héten, egy-egy órára.

 

 

 

„A száraz tananyag feldolgozhatóvá, élményszerűvé válik azzal, hogy képeken, vagy épp bemutatók alapján ismerik meg az adott korszakot a fiatalok.” - fogalmazott Blazovich Péter, a múzeum igazgatója, ma kora délutáni sajtótájékoztatóján. A történelem pár pillanatra tényleg valóságossá válhat annak a 16 végzős osztálynak, és jó pár általános iskolai tanulónak, akik idén hetente egyszer történelemórán vesznek részt az Emlékpontban.

A kezdeményezés nem új keletű, hiszen már a tavalyi tanévben is megpróbálta az intézmény segíteni a diákok tanulmányait, főként a végzősökét. A történelem, mint tananyag sok diák számára nehezen megtanulható, viszont ha egy-egy ismert ember elmondásában hallják a XX. század eseményeit feldolgozó történeteket, sokkal könnyebben memorizálható. A kihelyezett tanórákon a HISZK tagintézmények 12. évfolyamosai a központilag előírt tananyagot ismerik meg interaktívan. Míg, az általános iskolások, állampolgári ismeretek és múzeumpedagógiai foglalkozások keretében szakszerű vezetéssel járják be az Emlékpontot, az időszaki kiállításokat, sőt Vásárhely nevezetes tereit és a Városháza épületét.

Idén 16 osztály jelezte, hogy délelőttönként szívesen tartanának kihelyezett tanórákat, az Emlékpontban, sőt egy-egy téma feldolgozásához, művészettörténészek segítségét is kérték. Számszerűsítve a Németh László Gimnázium és Általános Iskola, és a Corvin Tagintézmény három-három osztálya, a Gregus Máté Tagintézmény négy osztálya, a Kalmár Zsigmondból egy, míg a Bethlen Gábor Református Gimnáziumból két osztály élvezi majd az „iskolapad mentes” tanórákat. A pedagógusok szerint is pozitív kezdeményezés ez a múzeum részéről, hiszen a diákok aktivitása is megnő, és az Emlékpont adattára is rendelkezésre áll.

„Idén egy új programmal is készültünk, - számolt be az újdonságokról Blazovich – hiszen a tanórákba egy kis játékot is csempészünk. A foglalkozások célja az, hogy a diákok saját bőrükön tapasztalják meg a történelem eseményeit. Egy példát említve, akár egy 50-es évek koncepciós perei is megelevenedhetnek, hiszen a meglévő adatok és iratok alapján pontosan rekonstruálhatjuk az eseményeket, amelyeket a gyerekeknek el is kell játszaniuk.”

Az Emlékpontban is megkezdődött a tanév, és akárcsak minden iskolának, a múzeumnak is elkészült már az órarendje, hogy a délelőtti órákban melyik iskola diákjai érkeznek. A tanórák mellett, az intézmény munkatársai még több délutáni programot, közéleti beszélgetést is szeretnének, csak úgy mint tavaly.

 
 
Saja Boglárka
 

Olvassa el ezt is!

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.