Kultúra, oktatásAz ember és a természet kapcsolata

2019. március 4., hétfő
 
Az ember és a természet kapcsolata

A vásárhelyi tájhoz több mint hat évtizede kötődő alkotó, Holler László festőművész tárlatának katalógusát mutatják be az Alföldi Galériában.

 

 

 

 

 

 

 

A környék növény- és állatvilágát professzionálisan és egyedi látásmóddal megörökítő, a fővárosban született, a Dunántúlon felnőtt művész otthonra az Alföldön, Vásárhely társadalmában nyert pedagógusként, közösségszervezőként, művészetszervezőként, és a Mártélyi Képzőművészeti Szabadiskola szakmai vezetőjeként egyaránt. Erről a nyolcvanadik évét nemrég betöltött festő a kiállítását január 19-én megnyitva mondta Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója.

 

A kiállítás méltó befejezéseként – 3 nappal a zárás előtt - március 7-én, csütörtökön délután fél ötkor az Alföldi Galériában Holler László festőművész Tájak, érzelmek című katalógusának bemutatója lesz. A katalógusból átérezhetjük, hogy Holler László képeinek fontos elemei az embert körülvevő természet, az erdők, vizek és fák, s alkotásain a kék szín alkalmazása a lelki békét, a kiegyensúlyozottságot, míg a madarak jelenléte a keresztény tradíciót és az emberi szabadságvágyat jeleníti meg.

 

Az eseményen köszöntőt mond Dr. Miklós Péter múzeumigazgató, Holler László festőművésszel Hegedűsné Dékány Magdolna művészeti tanácsadó és Képiró Ágnes, a Tornyai János Múzeum művészettörténésze beszélget, közreműködik a Giovani Artisti vonósnégyes. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Erősíti a a két város közötti szellemi és kulturális kapcsolatokat

Erősíti a a két város közötti szellemi és kulturális kapcsolatokat

Együttműködési megállapodást jött létre a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ és az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar között.
Hódmezővásárhely fejlődéséhez is hozzájárulna

Hódmezővásárhely fejlődéséhez is hozzájárulna

A kormány minap nyilvánosságra hozott versenyképességi programja szerint létrejöhet egy, az országhatárokkal párhuzamos vidéki gyorsforgalmi gyűrű.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.