KözéletAz első vásárhelyi hősi halott

2018. június 3., vasárnap
 
Az első vásárhelyi hősi halott

Az idén lenne 107 éves Imre Pál, aki 1941 áprilisában a délvidéki visszafoglalásakor halt hősi halált egy csetnik támadásban. 

 

 

 

Képünkön: Imre Pál szakaszvezető ravatala a Kossuth téren (1941. június 1.)

forrás:Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára

 

 

 

1941 tavaszán a Délvidék visszacsatolásában részt vettek a Vásárhelyen állomásozó Magyar Királyi Hunyadi János 9. Honvéd Gyalogezredének III. zászlóaljának katonái is. Április 13-án befejeződött a Délvidék megszállása és a korabeli újságok megfogalmazása alapján „Vásárhely fiai, meg a többi magyar hős katonák a Magyarország testéből Trianonban levágott darabot visszaszerezték és a régi szent határra tűzték ki a diadalmas magyar zászlót”. A hadműveletek befejezést követően azonban még szabályos harc fejlődött ki a visszamaradt csetnik csoportok és a vásárhelyi honvédek között. Az élen haladó 39/III. zászlóalj Szabadkára bevonuló kötelékei csak félórás tűzharcban tudták elhallgattatni a kivonult jugoszláv hadsereg által felrobbantott pályaudvar romjai közül és a közeli házakból tüzelő ellenállókat. Egy ilyen csetnik támadásban halt hősi halált a 3. zászlóalj kötelékéből Imre Pál szakaszvezető, akit Szabadkán temettek el.

A város első hősi halottjának hazahozatalára gyűjtés indult a Hódmezővásárhely polgármestere felhívására. A város díszsírhelyet adományozott részére, és temetése napján, június 1-jén több mint tízezer ember sereglett föl búcsúztatására a Kossuth téren. Az 1911-ben született Imre Pál emlékét a mai napig a Sóshalmi olvasókörben márványtábla őrzi.  

 

Olvassa el ezt is!

Befejezetlen gondolatok Pedagógusnapon

Befejezetlen gondolatok Pedagógusnapon

Mindent tőlük várunk el. Helyettünk, szülők helyett oktasson, neveljen, szórakoztasson és helyenként megint csak helyettünk adjon, szervezzen szabadidős programokat.
Kerékpár-matuzsálemek a BFMK kiállításán

Kerékpár-matuzsálemek a BFMK kiállításán

Több mint százéves kerékpárok is láthatók a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ szombaton megnyílt, 'Két keréken régen s most' című kiállításán. Képekkel.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.