Kultúra, oktatásAz első adag már megjött

2014. augusztus 11., hétfő
 
Az első adag már megjött

Megkezdték a tankönyvek kiszállítását. A logisztikai sorban, szinte az elsők között kapott tankönyveket Hódmezővásárhely két iskolája.

 

 

 

 

Augusztus 7-én a Corvin Mátyás Szakképzőbe, egy nappal később a Szent István Általános Iskolába érkeztek a csomagok. Ez utóbbi iskola két alsós évfolyama idén kipróbálja az új kísérleti tankönyveket, a többi évfolyamban majd felmenő rendszerben. A másik vásárhelyi iskola a Németh László Gimnázium, Általános Iskola, ahol valamennyi évfolyamon kipróbálják az új tankönyveket. (A témáról cikkünk a lap alján!)

Megtudtuk, a többi állami fenntartású hódmezővásárhelyi iskolába augusztus 25-én, míg a Kertvárosi és a Szőnyi Benjamin általános iskolákba egy nappal később, 26 –án érkeznek meg a tankönyvek.

 

Arany László Tamás, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta: 12 milliónál is több tankönyv érkezik az elosztó raktárakba, augusztus végéig minden oktatási intézménybe eljuttatják azokat. Augusztus 6-tól naponta háromszáz iskolába juttatják el a tankönyveket.

A napokban nyilatkozott Czunyiné Bertalan Judit közoktatásért felelős államtitkár: szavai szerint a tankönyvek ára "jelentősen csökkent", átlagosan 11 ezer forintba kerül egy tankönyvcsomag a családoknak.

 

Valószínű a családok költségvetésének tükrében a tankönyvek áráról eltérőek lehetnek a vélemények.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Jönnek a kísérleti tankönyvek

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Bele kell húzni!

Bele kell húzni!

Két hét van még a tanévkezdésig, de éppen két hete, hogy  megtorpantak az Oldalkosár utca 4. óvoda felújítási munkálatai.
Tanévi menetrend 2014/15

Tanévi menetrend 2014/15

Hódmezővásárhelyen a három egyházi iskolán kívül a Tankerülethez tartozó intézményekben közel ötezren kezdi meg a tanévet. Részletes menetrend!
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...