SportAz életkor nem számít - szenior úszó sikerek

2013. április 20., szombat
 
Az életkor nem számít - szenior úszó sikerek

Április 12-13-án rendezte meg a Magyar Szenior Úszók Országos Szövetsége a Bácsvíz Kecskeméti Vízmű Sport Clubbal közösen a III. Rövidpályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokságot.

 

 

 

 

A verseny nemzetközi volt, hiszen a magyar úszók mellett angol, román, szlovák, szerb, német versenyzők is rajthoz álltak. 35 egyesület 293 egyesületi versenyzője mellett 33 egyéni induló is rajtkőre állt a másfél napos viadalon. Összesen 28 egyéni és 6 váltó versenyszámban 1235 alkalommal ugrottak vízbe a versenyzők. A verseny színvonalát, illetve a versenyzők felkészültségét mi sem jellemzi jobban, hogy több országos csúcs is született.

A jó eredményekből a Hódmezővásárhelyi Senior Úszó-Vízilabda Club versenyzői is kivették a részüket, hiszen az egyéni dobogós helyezések mellett az egyesület csapatversenyben a 13. helyen végzett.

 

Eredmények:

 

 

 

 

 

 

I.hely.

II.hely.

III.hely.

IV.hely.

V.hely.

 

 

Zenke József

 

2

3

1

 

 

 HSÚVC

 

Molnár Ernő

 

 

1

4

1

 

 HSÚVC

 

Kőhegyi Judit Dr.

 

 

2

1

 

 

 HÓD ÚSZÓ

 

Kisjuhász Attila

 

1

1

 

1

 

 HSÚVC

 

Paku Zoltán

 

1

1

 

 

 

 HSÚVC

 

Kisjuhász Zoltán Dr

 

 

 

1

 

1

 HSÚVC

 

Krámli István

 

 

 

1

 

 

 HSÚVC

 

 

Összesités:

 

4

8

8

2

1

23

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A 4X50m-es férfi gyorsváltó I. helyezést ért el. Tagjai: Paku Z. – Kisjuhász A. - Kisjuhász Z. - Dr. Zenke József.

 

Olvassa el ezt is!

20 éves a hódmezővásárhelyi Magyar-Francia Baráti Társaság

20 éves a hódmezővásárhelyi Magyar-Francia Baráti Társaság

Április 23-án 15 órakor díszközgyűlést tartanak a Városháza dísztermében.
A mindennapi közlekedésben fontos utcák újulnak meg

A mindennapi közlekedésben fontos utcák újulnak meg

Hódmezővásárhelyen, a Hódtó utcában - a Bagolyvártól a Tesco-ig, - a Hóvirág utca teljes hosszában, a Madách utca 240 méteres szakaszán indult, illetve indul meg az építkezés.
12 éves kislányt ütöttek el a zebrán

12 éves kislányt ütöttek el a zebrán

Vásárhelyen, az Andrássy úton, a lány az úttal párhuzamos kerékpárúton közlekedett, majd leszállt a rollerről, és át akarta azt tolni.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.