Kultúra, oktatásAz egyik cáfol, a másik figyelmeztet

2012. szeptember 19., szerda
 
Az egyik cáfol, a másik figyelmeztet

A pedagógus szakma tisztában van azzal, hogy a szakiskolákban tanulók jelentős része alulmotivált, és aktiválni kell őket, de a számonkérés elhagyása az egyik legrosszabb dolog lenne.

 

 

 

 

 

A Magyar Nemzet szerdai lapszámában azt írta, hogy a szakiskolákban eltűnik a felelés és a dolgozatírás, helyette pedig az órai munka alapján kaphatnának osztályzatot a diákok.

Az Oktatáskutató és Fejlesztő intézet (OFI) rögtön cáfolta a cikkben megjelenteket. Mayer József a hvg.hu-nak kijelentette, hogy "valaki rosszul olvasott valamit", "semmiféle direkt ajánlás nincs rá, hogy ne feleltessenek". A szakember úgy fogalmazott, hogy a kerettantervben világosan meg van fogalmazva, mit kell tudniuk a diákoknak, és azt Mayer szerint számon is kell kérni.

 

A napokban nyilvánosságra hozott új, hároméves szakiskolai kerettanterv kidolgozására 2010-ben kapott felkérést az Oktatáskutató és Fejlesztő intézet (OFI) a Nemzeti Erőforrás Minisztériumától. A kerettantervet a 2013/14-es tanévben vezetik be.

 

Mayer József, az OFI munkatársa elmondta, a fejlesztés alapvető problémáit az okozta, hogy a heti 12-es óraszámból ötöt a mindennapi testnevelés jelent, a maradék hét órába pedig bele kell sűríteni azokat a tantárgyakat, amelyek a klasszikus közismereti tartalmakra szolgálnak - emiatt is kellett előre felkészíteni a tanárokat, hiszen az OFI integrált tartalmakat hozott létre, ami eddig szokatlan volt a szakképzésben. A kerettanterv szerint tehát heti 5 óra jut testnevelésre, 1 magyar nyelv és irodalomra, 2 idegennyelvre, 1 matematikára, 1 társadalomismeretre (történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek, gazdaságföldrajz), 1 természetismeretre (biológia, fizika, kémia, természetföldrajz), 1 pedig osztályközösség-építésre (életvitel, etika – egészségtudatosság, fenntartható fejlődés, életpálya-tervezés).

 

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete közleményben reagált. Mint írják, a mai újsághír, hogy az elkészült szakiskolai kerettanterv szerint, a szakiskolába járók esetében az érdemjegyek megállapítása nem az írásos, vagy szóbeli beszámoltatás eredményeképpen történik, hanem a tanórai munka alapján.

Tekintsünk el attól a zavaró momentumtól, hogy az előterjesztés egyeztetése most sem történt meg. Tudjuk, hogy a diákok tudását – úgy általában! – nem kizárólag a feleltetés, dolgozatíratás eredményeire támaszkodva kell értékelni.

DE! Abban az iskolatípusban, ahol a tantervi javaslat mindössze heti 12 kötelező közismereti óra megtartását írja elő - melyből 5 testnevelés, 2 idegen nyelv, ahol magyarra, matematikára, természet és társadalomismeretre hetente 1, azaz egy tanítási óra jut – a javaslat árt. Nem csak dilettáns, de káros is.

Az Államtitkárság kormányváltás utáni első intézkedései közé tartozott a „nem szakrendszerű oktatás” gyakorlatának megszüntetése.  Annak az oktatási formának az általános iskola ötödik, hatodik évfolyamában pedig helye volt. A szakiskolai képzésben való mostani bevezetése akár indokolt is lehet, hiszen a diákok motivációjának fenntartása, fokozása minden iskolatípusban indokolt. Ez azonban nem zárhatja ki a tananyag elsajátításának követelményét, s a számonkérés szükségességét.

Téved, aki másként gondolja. Súlyosan, olvasható a PDSZ közleményében.

 
 
Forrás: hvg - PDSZ - VH
 

Olvassa el ezt is!

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
Kapu Tibor Vásárhelyen

Kapu Tibor Vásárhelyen

Március 17-én a második magyar űrhajós volt a vendége a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolának. Találkozott a vásárhelyi polgármesterrel is.
Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Magyar Érdemrend lovagkeresztet, illetve Magyar Arany Érdemkeresztet vehettek át vásárhelyi közéleti személyisége.
 

És ezt már olvasta?

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.