KözéletAz egyik áldozat Hódmezővásárhelyen szolgált

2011. május 17., kedd
 
Az egyik áldozat Hódmezővásárhelyen szolgált

A honvédelmi miniszter hősi halottá nyilvánította Dálnoki Andrást és Róth Orsolyát, akik az afganisztáni Baglán tartományban haltak meg kedden magyar idő szerint délelőtt 10 óra 15 perckor.

 

 

 

 

 

 

Hende Csaba honvédelmi miniszter azt is bejelentette: a baleset következtében egy katona válságos állapotban került kórházba, egy társuk súlyos, de nem életveszélyes, két társuk pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.

 

Az MH PRT logisztikai szállítást végzett. Az öt járműből álló magyar katonai konvoj Mazari-Sarifból, Puli-Humriba tartott, amikor Baglán tartományban, Mazar-e Shariftól mintegy 15 kilométerre a konvoj harmadik gépjárműve, amely egy M-RAP MaxxPro típusú speciális, aknák elleni védelemmel ellátott páncélozott személyszállító gépjármű volt. Előzés közben a vezetője eddig ismeretlen okból balra rántotta a kormányt, ezért a jármű az útpadkán megperdült és felborult. A gépjárműben összesen hat fő utazott, egy fő a helyszínen, egy katona kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe. További egy fő súlyos-életveszélyes, egy fő súlyos, de nem életveszélyes, kettő fő könnyebb sérüléseket szenvedett.

A felborult jármű lövésztornya és négy kereke is kiszakadt. A balesetben a mátészalkai születésű Dálnoki András szakaszvezető, toronylövész, valamint Róth Orsolya őrmester, a jármű parancsnoka vesztette életét. A gépjármű sofőrje, egy magyar szakaszvezető válságos állapotba került a Mazari-Sarif városának katonai kórházába.

 

 

A Vásárhelyi Hírek információi szerint a balesetben meghalt egyik áldozat, a 24 éves Róth Orsolya (képünkön)a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós Laktanyában szolgált.  A Fejér megyei Besnyőn született,  Szentendrén a Kinizsi Pál Tiszthelyettesképző Szakiskolában végzett, 2007-ben avatták tiszthelyettessé. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Szeretném, hogy a világ színesebb legyen

Szeretném, hogy a világ színesebb legyen

Papageorgiu Andrea festőművész tárlatvezetésével ismerhették meg szombaton a művész tárlatát a hódmezővásárhelyi Alföldi Galéria látogatói. Képekkel.

Hullámzó színvonal Kosársuli győzelemmel

Hullámzó színvonal Kosársuli győzelemmel

Az NB I/B Zöld csoportjának harmadik helyéért zajló párharc első mérkőzésén lépett pályára szombat este a Vásárhelyi Kosársuli.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.