Kultúra, oktatásAz egyházi iskoláknak vasárnap lesznek a tanévnyitói

2013. augusztus 30., péntek
 
Az egyházi iskoláknak vasárnap lesznek a tanévnyitói
Hódmezővásárhelyen a három egyházi iskola pedagógusai és közel 1300 diákja, szeptember elsején hagyományosan a Szent István templomban szentmisével és az Ótemplomban istentisztelettel kezdi meg az új tanévet.

 

 

 


A Kertvárosi Katolikus Általános Iskola 491 tanulóval kezdi az évet. Elsősökkel három osztály indul, összesen 81 kisdiákkal. Az iskola tanévnyitója a Szent István templomban lesz szeptember elsején, vasárnap 17 órakor.

 

A Szőnyi Benjamin Református Általános Iskola közel 200 tanulója a két új első osztállyal 18 órától vesz részt az ünnepi tanévnyitón az Ótemplomban.

 

Az 1723-ban alapított, patinás Bethlen Gábor Református Gimnázium folyosói ismét diákzsivajtól lesznek hangosak hétfőtől, azonban követve az évszázados hagyományt, ünnepi tanévnyitójuk az Ótemplomban lesz szeptember elsején 16 órától.

20 osztály 555 tanulója ül be a padokba. Idén is két kilencedikes osztály indul 32, illetve 33 diákkal. A meglévők mellett, 29 tanulóval lesz egy új ötödikes osztály is.

Mint megtudtuk, a kevés jelentkező miatt, idén nem indul el honvédelmi alapismeretek osztály. Többször írtuk, új négy évfolyamos képzést terveztek, a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségének szakmai mentorálásával. A körülbelül 25 fős létszámra tervezett osztályba az ország minden részéről vártak diákokat, kollégiumi elhelyezéssel.       

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Itt van minden amit a suliról tudni kell

Itt van minden amit a suliról tudni kell

A Hódmezővásárhelyi Tankerületéhez tartozó közoktatási intézményekben közel 4200-an ülnek az iskolapadba. Részletes tanévi menetrend!
A köznevelési törvény módosítása után – Ime a legfontosabb részletek

A köznevelési törvény módosítása után – Ime a legfontosabb részletek

A tanári fizetéseket a mindenkori minimálbérhez kötik. Nő a tanárok kötelező óraszáma, eltörölnek egyes pótlékokat, illetve a túlóradíjat is. Bértábla, pótlék!

Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.